Az elmúlt hetekben elkészültek a Miskolc hosszú távú közlekedés- fejlesztésének irányait megfogalmazó javaslatok.
Szántó István
Related article
Mártír megemlékezés a miskolci avasi zsidó temetőben
Mártir Istentisztelet keretében emlékeztek meg ma délelőtt a Holokauszt miskolci áldozatairól az Avasi zsidó temetőben. Deutsch Miklós a közösség elnöke köszöntötte mindazokat, akik ...
Egyszerre ugrottak a folyóba – tömeges nedvesedés Tiszatarjánban – helyi hagyomány
Nézni is jó. Meleg volt, s egyszerre ugrottunk a folyóba a Tiszatarjáni strandon. Rekordot döntöttünk. Hogy milyet azt már nem tudom, lehet, hogy...
A klub elszáll – a légi mentősök talán maradhatnak – ha mégse , kiverné a biztosítékot – Hernádkak lehetne az új bázis – áprilisban költözködés
Repül, a klub ki tudja, hol landol. Ötvös Béla miskolci klub titkára elmondta június 21. re hívták össze a közgyűlést. Szerinte korántsem lesz,...
Miskolcon is van cirkusz – Magyar Nemzeti a TTL mellett
Akik keveslik a magunk gerjesztette cirkuszt, és igazi nemzetire vágynak, most megnézhetik Miskolc határában a legnagyobb magyar társulatot. Nem nagyobb mint a Kossuth...
Megvan a negyedik cincíke -foglyul esett, nem hagyta hátra a farkincáját – a Spider trűkk
A ragasztós papír foglyul ejtette a negyedik kis egeret is.Sikeres volt az éjszakai vadászat. Észrevettem, hogy a rágcsáló miközben a mogyoróért mindent kockáztatott,...
Nem szolgálnak csak vétenek – a városi perzekutorok a fuvarosok réme – kimúlt az empátia az egyenruhásokból
Nem vagyok elég autentikus, sőt hitelesnek se állítanám be magam, ha miskolci rendészetről írok. Sőt. Bevallom, vitriolba mártott tollal kell boncolgatnom a városi...
Lemondtam az orvosi Nobel díjról – láttam az energiaital túlzott fogyasztásának a következményeit – akik felélték a vésztartalékaikat – függőség előtt üt be a krach
Esélyes lehetek a következő orvosi Nobel díjra. Komoly. Ám lemondok róla, mert még magamra haragítom a most éppen dübörgő energiaital gyártókat. S akkor...
Földi László – Szijjártó Péter védett személy – indokolt lett volna a kémkedő újságírók csónakját elsüllyeszteni
A biztonságpolitikai szakértő azt mondta, hogy az újságírók egy védett személy után kémkedtek, ezért indokolt lett volna a csónakjuk elsüllyesztése. A kormánypárti biztonságpolitikai...
Találkozás a bohóccal – a plakátos csak beöltözött – Janpi komoly ember – bocsánat de megtréfált , s lefeküdt
Janpi bohóc komoly ember, polgári nevén Nagy István született Miskolci lakos, most Alacskán lakik. Vasárnap délelőtt egy avasi iskolában vállalt egy egyszerű fellépést....
Csak egy réteg hiányzik – szuper, de lágy – a Lidl kínálata
Régi vicc, te melyik kezeddel törlöd ki? A jobbal vagy a ballal? Érdekes, mi papírral szoktuk. Jut eszembe nem mindig volt ez így....
Várost, ipart és közösséget építenek Szikszón
Az Okmányiroda és Kistérségi Központ ünnepélyes átadásával befejeződött Szikszó városközpontjának 430 millió forintos megújítási programja. A nemzeti színű szalagot dr. Mengyi Roland, a...
A Klebelsberg Központ közleménye a makói testnevelő tanár ügyében – úszásoktatás a vasalóállványon – egy szülő kifogásolta a szárazdokkot – ez volt a távoktatásban
Nos, aki nem tudná miről is van szó, dióhéjban – egy lelkes testnevelő tanár távoktatásban száraz úszás oktatást folytatott a diákjainak. Tény ,...
A POSTÁS CSAK EGYSZER CSENGET – megjelent a Miskolci Naplóban locsogok újra
Jó, ha tudják mostanában magam is jelentős összeggel támogatom a távközlési szolgáltató cégeket. Korábban is eleget áldoztam rájuk, de a bezártságomban a...
Rocksztárként vonult be utolsó nemzeti múzeumos megbeszélésére L. Simon László
Hatalmas tapsvihar fogadta az utolsó állománygyűlésére érkező, nemrég kirúgott L. Simon Lászlót a Magyar Nemzeti Múzeum díszlépcsőházában. „Több mint négyszáz kollégám várt a...
Kiket figyeltethetett meg a miskolci Fidesz – rossz emlékű ügynökmódszerekre emlékeztető technikát hagytak maguk után – a Velünk a város közleménye
A legutóbbi közgyűlés levette napirendjéről a város gazdasági ciklusprogramját, mivel Soós Attila, a Fidesz-KDNP képviselője plágiummal vádolta meg annak készítőit....
Jűanban fialtatni érdemes – mitől nő a látogatók száma – az olvasottság se kutya
Hihetetlen , de igaz, egyik napról a másikra megduplázódott a portál látogatóinak a száma. Ezzel arányosan minden rekordot megdöntött a nézettség. Nos, ilyenkor...
A MAZSIHISZ elnöke köszönetet mondott minden rendőrnek – nem volt atrocitás a neonáci találkozón
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) megnyugvással vette tudomásul, hogy a kitörés napja alkalmából múlt hétvégére meghirdetett, nemzetközi neonáci gyülekezés a fokozott rendőri...

