Magyar Triatlon Szövetség: olimpiai éremszerzés és Nemzeti Triatlon és a Paratriatlon Központ kialakitása a cél

imageimageimageimageimageimage

 

A Magyar Triatlon Szövetség nagyszabású sportágfejlesztési stratégiát mutatott be.

Budapest, 2016. október 6.  ̶ Két olimpiai ciklust átölelő, nagyszabású sportágfejlesztési stratégiát nyújtott be a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára. A most bemutatott Magyar Triatlon Sportági Stratégia 2016-2024 célja, hogy a következő években a triatlont a magyar sport élvonalába emelje és alkalmassá tegye a kiemelt sportági státuszra. A Szövetség szándéka, hogy nyolc év alatt megháromszorozzák az igazolt és amatőr versenyzők számát és 2024-ben a sportág megszerezze első olimpiai érmét. Ennek érdekében, többek közt, az egész országot átszövő Nemzeti Triatlon Hálózat kialakítását, valamint egy egyedülálló Nemzeti Triatlon Központ felépítését tervezik – hangzott el a Zsidai Group támogatásával az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen megrendezett sajtókonferencián.

 

A magyar triatlonsport az elmúlt, közel, három évtizedét tekintve legsikeresebb korszakát éli, amelyet az idei évben elért kiváló eredmények is jeleznek. A magyar versenyzők 2016-ban minden idők második legjobb női triatlonos olimpiai helyezését, minden idők legjobb férfi olimpiai triatlonos helyezését érték el, megszületett az első magyar U23-as világbajnoki bronzérem, első Paralimpiáján rögtön kilencedik helyezést ért el az első magyar paratriatlonosunk, valamint a triatlon mixváltó az európai bajnokság harmadik helyezést szerezte meg Magyarország számára. Emellett még számos világ- és európa kupa helyezéssel gazdagodtunk.

 

„Ahhoz, hogy a magyar triatlonsport meg tudja állni a helyét a nemzetközi mezőnyben, ahhoz, hogy még eredményesebb legyen, további és átgondolt sportági fejlesztésekre van szükség” – hangsúlyozta a Szövetség sajtótájékoztatóján dr. Bátorfi Béla. A Magyar Triatlon Szövetség elnöke kiemelte:  „szükségünk van a helyi sportszervezést és professzionális felkészülést egyaránt támogató intézményrendszerre és az utánpótlás-nevelés, tehetségmérés biztosítására. Ennek szellemében dolgoztuk ki, és nyújtottuk be az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára a magyar triatlonsport nyolc évet átölelő sportágfejlesztési stratégiáját. Célunk, hogy a következő években a triatlont a magyar sport élvonalába emeljük és alkalmassá tegyük nemcsak a kiemelt sportági státuszra, de a rendszeres éremesélyre is.”

 

Az MTSZ elnöke kiemelte, annak érdekében, hogy a sportág szilárd lábakon állhasson, kidolgozták a Nemzeti Triatlon Hálózat tervét. A hálózat kialakításának célja, hogy országszerte lehetőséget teremtsenek arra, hogy az amatőr sportolók, illetve a sportág iránt érdeklődők szervezett körülmények között vehessenek részt edzéseken, ezzel is tovább gyarapítva a triatlon egyesületek számát a városokban és a kisebb településeken. A hálózat emellett egységesített rendszerben segítené a versenyzők, az egyesületek és a sportszervezők munkáját. Első ütemben, 2017-től kezdődően az ország nagyobb városaiban és a nagyobb egyesületek székhelyén teremtenek szervezett és támogatott edzési lehetőségeket, a következő évtől pedig edzőtermeket, öltözőket, spinning termet, őrzött, fedett kerékpár tárolókat és kerékpár szervizeket is magában foglaló létesítményfejlesztési programot indítanak.

 

Nemzeti Triatlon Központot létesítenének

 

A Szövetség a létesítményfejlesztési koncepció részeként egy egyedülálló edzőközpont, a Nemzeti Triatlon Központ kialakításának terveit is benyújtotta, amely helyszínt biztosítana a széles körű utánpótlás bázis megteremtésére, valamint nemzetközi szinten eredményes versenyzők kinevelésére is.

A tervek szerint egy 10-12 000 négyzetméternyi területen elterülő, modulárisan felépített beltéri atlétikai pályával, kerékpár szimulátorokkal felszerelt, uszodával és vizes edzésekre alkalmas medencével is kiegészített komplex sportközpontot építenének fel. Ebben kapna helyet egy úgynevezett magaslati ház is, amely speciális gépészeti berendezések segítségével 3000 méter magasságot szimulál. Emellett ide tervezik az MTSZ edző-, versenybíró-, versenyszervező- és versenyző oktató és képzőközpontját, valamint a Szövetség központi irodáját és sportorvosi laboratóriumát is. A Központ a para szakág fejlesztéséért is felelne: a Szövetség a Nemzeti Triatlon Központon belül hozná létre a Paratriatlon Alközpontot is.

 

A nemzetközi szinten is kimagasló színvonalú, mintegy hatmilliárd forint beruházási költségű létesítmény- és hálózatrendszer a tervek szerint 2018 első negyedévében kerülne átadásra. A központhoz egy kiegészítő szabadvízi edzőcentrum is kapcsolódna, melyet az előzetes tárgyalások alapján a budakalászi Lupa-tóhoz telepítene a Szövetség. A közel 2000 méteres szabadvízi úszópálya mellé mobil elemekből felépített öltöző, szociális rész, illetve biciklitároló rendszer kerülne elhelyezésre, melyet fedett, de nem fűtött edzőtermi kapacitás és versenyközponti iroda háttér, valamint rendezett kerékpáros- és futó körpálya egészítene ki.

 

2024-ben már olimpiai éremszerzés a cél

A magyar triatlon piac jelenleg évi 5000-7000 rendszeresen versenyző triatlonost tömörít. A Szövetség célja, hogy a tokiói olimpiáig ezt a rendszeresen versenyző réteget megkétszerezze, majd a 2024. évi olimpiáig 20 000-22 000 rendszeres triatlon sportoló számára biztosítson szakmailag ellenőrzött és támogatott környezetet. A sportolási lehetőségek és a versenyszervezés fejlesztése, az utánpótlás biztosítása, valamint a létesítmények fejlesztése együttesen alapozhatja meg a sportág hosszú távra kitűzött versenyeredmény céljait: a tokiói olimpián a pontszerző helyezés és a 2024-es – remélhetőleg budapesti – olimpián a dobogós helyezés elérését.