SzántóGráf

A FŐVÁROS REJTETT ZSIDÓ KINCSEI: FOTÓKIÁLLÍTÁS NYÍLT A 130 ÉVES VASVÁRI PÁL UTCAI ZSINAGÓGÁBAN

Bérczi Linda, a kiállítás kurátora és Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese a megnyitón Fotó: Kovács Attila

Bérczi Linda, a kiállítás kurátora,  Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese és Oberlander Báruch, rabbi a megnyitón Fotó: Kovács Attilaimage 

Mikvék, elfeledett zsidó temetők, kóser ételek képekben: megnyílt A főváros rejtett zsidó kincsei című fotókiállítás a Vasvári Pál utcai zsinagóga épületében. Az egyedi tárlat a zsinagóga fennállásának 130. évfordulója alkalmából jött létre. A gyűjteményben szerepel elismert fotóművész munkája, de teljesen amatőr fotós pillanatképe is; az alkotások Budapest zsidóságának hagyományait és egyben megújulását kívánják bemutatni.

 

A főváros rejtett zsidó kincsei címmel nyílt fotókiállítás Budapest zsidónegyedének szívében, a Vasvári Pál utcai zsinagóga épületében, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), valamint a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány szervezésében. A tárlat a valaha nagyban meghatározó zsidó kulturális-vallási élet egykor pezsgő útvonalait, közösségi helyszíneit kívánja bemutatni.

A 130 éves zsinagóga tiszteletére megrendezett kiállítás megnyitóján köszöntő beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese és Papp László, a VI. kerület alpolgármestere is. Beszédükben mindketten kiemelték annak fontosságát, hogy a zsidó közösség megőrzi és óvja kulturális örökségét, ezzel biztosítva az értékek kollektív továbbélését az egész társadalom számára. Mint Oberlander Báruch, a Vasvári Pál utcai zsinagóga rabbija a kiállításmegnyitón elmondta, az épületnek mindig központi szerepe volt vallási és kulturális szempontból is, hű korrajza a történelem viszontagságainak, mégis mindig képes volt a megújulásra.

A jubileumi évforduló alkalmából kiírt fotópályázatra közel 50 alkotótótól 200 mű érkezett, a szervezők ebből válogatták ki és állították össze a tárlat anyagát – emelte ki Bérczi Linda, a pályázat kurátora. A kiállításmegnyitó egyben ünnepélyes díjátadó is volt, a három legjobb alkotót díjazták a szervezők.

A főváros rejtett zsidó kincsei című fotókiállítás egy hónapon keresztül, november 19-ig, minden vasárnap látogatható a Vasvári Pál utcai zsinagóga épületében, 10.00 és 18.00 között. Ezt követően november 20-án vasárnap délután 16 órakor a művek kalapács alá kerülnek – a jótékonysági árverésből befolyó teljes összeget az EMIH a zsinagóga felújítási munkáira fordítja. A remélhetőleg bőkezű vásárlók így hozzájárulhatnak az épület megóvásához, illetve a kulturális-vallási értékeinek megőrzéséhez.

A kiállításon bemutatkozó alkotók képeikben különleges, egyedi módon reflektálnak a zsidónegyed egyik szimbolikus imaházának jubileumára. Egy olyan évfordulós kiállítást és aukciós anyagot sikerült összeállítani, mely alkalmas arra, hogy Budapest rejtett zsidó emlékeit átfogóan mutassa be, szubjektív szűrőn keresztül. Az alkotók munkáit átszövi és összeköti a zsidó kultúra, a budapesti értékek tisztelete és annak felfedezésére tett kísérlet. A gyűjteményben szerepel elismert fotóművész munkája, de teljesen amatőr fotós pillanatképe is: a képek változatossága teszi dinamikus, izgalmas válogatássá a kiállítást.

A nyertes művek és alkotóik:

  1. díj: Poros Anna – Vívóterem sorozatdíj: Szombat Éva – 2. díj. Részletek  3.díj: Mann Judit – Üvegablakok

Közönségszavazás különdíjasa: Földi Bence – Remény

 

 

 

 

Sajtókapcsolat: Pálfai Kira

E-mail: palfai.kira@flowpr.hu

Tel: 06/20-323-5980

Exit mobile version