SzántóGráf

Vázástul a sajtónapon – Gulyás Istvánnal a rendőrségen – egyre több a miskolci az országos médiában

Bizonyára felismerik a mellettem lévő kollégát. A felvétel idején egyszerre kaptuk a megyei rendőr-főkapitányság díszes vázáját egy régmúltbéli sajtónapon. Ő Gulyás István, aki korábban a Miskolci Televízió főszerkesztője volt. Ma már a közszolgálati televízió főszerkesztője. Itt helyben irányította, vezette a stúdiót, majd menet közben derült ki, hogy tökéletesen képernyőképes.

Ma már a híradó egyik legfelkészültebb riportere, műsorvezetője. Érdekes módon a nagy tévéknél egyre több a miskolci kolléga akik a helyi médiából startoltak, s befutottak .

Abban az időben Soltész Rudolf volt a tévé igazgatója.

Exit mobile version