Nemrégiben, pontosan a héten Nincs visszaút címmel írtam az Északban egy jegyzetet. Ilyentájt ilyen borongós depressziós visszaemlékezéseit terjesztem az olvasók körében. Ha van aki még emlékszik rá, egyszer a volt kollégákról majd az eltávozott nyomdásztársainkról is megemlékeztem. A legutóbbi írásomban szó esett Tóth Benjáminról a DIGÉP egykori műszaki vezetőjéről aki mellék állásban társadalmi szónok is volt. A hitehagyott miskolciakat búcsúztatta szakmányban. Minden temetésre nagyon felkészült és a papokat megszégyenítő szép szónoklatokat vágott le. Még a hajdani állami temetkezési vállalatnál kezdte majd a rendszerváltás után már olyan név lett a szakmában, hogy állandóan őt hívták a búcsúztatásokra.
Benjámin Béni bácsi és a családja már itt ebben a perecesi temetőben nyugszik, szakmabelinek kijáró fő helyen. Maga választotta ezt a lakásához közeli temetőt. Sok helyen megfordult és ezt találta a leghangulatosabbnak.
S ne feledjem, ilyenkor nemcsak zsiványok, virágtolvajok, s az időseket kifosztó, autófeltörők járják a virágos temetőket. Vannak egyszerű vámszedők is. Mint itt ebben a temetőben akik 30 ezer forintért ajánlkoznak a sírok lemosására, letakarítására. Vigyázat a pénzt előre kérik, a munkáról meg valamiképpen megfeledkeznek.
