SzántóGráf

Tanár úr majdnem elfújta a gyertyát – 75 esztendős a Tanító – találkozott a Földesista 4H

Gyorspostával jött a kép. S ez még nagyon amatőr, telefonos felvétel.

Találkozott ma délután a Földesista 4H osztály a miskolci Koronában. Pontosan 1969  nyarán  érettségiztünk. Azóta már volt néhány jól sikerült összejövetelünk. Érdekes, hogy ahányan voltunk annyiféle képen emlékszünk a korábbi helyszínekre. Talán abban megegyezhettünk, hogy korábban a Mesterek éttermében voltunk vagy a Végállomáson, amelynek a neve nem valami jól cseng már a mi korunkban. A mostani találkozó idáig jól titkolt célja, hogy felköszöntsük a Tanítót, dr, Hevesi Attilát,  osztályfőnökünket a 75. születésnapján. Ki ne feledjem, hogy Óvári András osztálytársunk,  nyugalmazott rendőr alezredes ugyancsak ezen a napon ünnepli a születésnapját.

Jelentem, hogy a hiányzókra egy perces néma felállással emlékeztünk. Már nem lehetett közöttünk dr. Ablonczy Pál, Kocsis Klára, Bencs László, Németh István, Molnár Pál és Répási Ferenc. Eljöttek, Gombás Mária, Szalai Éva, Káldor Márton, Óvári András, dr. Molnár Sarolta,Tinta Edit, dr. Olajos Márta, Soltész Béla, Zima Piroska, dr.  Márton Mátyás, dr. Szikszai Tamás, Veszprémi Miklós, Kupán Károly, Pfliegler Imre, Svéda Miklós és Horváth Anna. Néhányan betegség és egyéb elfoglaltságuk miatt nem jöttek el, de üdvözletüket küldték.

A jelenlévők szokás szerint kaptak két percet, hogy összefoglalják mi minden történt velük a korábbi találkozó óta. Igen , most is akadtak akik túllépték a keretet, aminek a többség nem nagyon örült. Estebéd előtt kevésbé tudunk lelkesedni a hosszúra nyúlós beszámolókért.

Mivel elsőre szólítottak, – rövid voltam –  nem nagyon készültem a prezentációra, így a többiektől eltérően nem dicsekedtem az unokámmal. Zavaromban megfeledkeztem. Viszont kiderült, hogy többünk gyermeke és unokája a világ másik felén keresi a boldogulását. Ami sok mindennel magyarázható. Hogy jó e vagy rossz ez a tendencia most még csak sejthető.

Imre, nekünk Benő volt a legőszintébb felszólaló. Megvallotta – helyettünk is -hogy nehezen fogadja el a ránk lecsapó öregséget.Különösen a villamoson, ami már ingyen jegy nélkül utazhat. Nem képes megszokni. Megvigasztaltuk, ha ez bántja, akár két jegyet is vehet és lyukaszthat.

A képen látható – volt finom születésnapi torta, valóságos kalória bomba. Az erősebb jelleműek – nem tartozom közéjük – rá se néztek. Vigyázni kell a cukorra és a koleszterinre.

Perjésiné Gombás Marika ügyeletes hopmester ismét kiváló forgatókönyvvel lepett meg minket. Már most megbíztuk a következő találkozó megszervezésével.

Kerényi László kollégám rengeteg képet készített a találkozóról. A legjobbak hamarosan felkerülnek a portálra. A legjobb csoportkép pedig az Északban is megjelenik. Aki kéri –   info@szantograf.hu – a teljes képösszeállítást is megkaphatja.

Exit mobile version