SzántóGráf

Drótposta – a találkozó képei – osztálytalálkozó, szülinappal – itt a Földesista 4H

image00025
Szerény ajándékunk a súlyosra sikerült újkori tablónk és a finom torta.
Gombás Marika felvágja a tortát
A tabló
Balra Soltész Béla vendéglátó mester tanár aki a jobbra álló Szendrei Mihályt az Aranykorona ügyvezetőjét is okította, vizsgáztatta.
dr. Márton Mátyás az osztályfőnökkel. Földrajz tudósok egymásközt.
Feleségemmel, Jutkával minket is lekaptak
Jut eszembe – Attila elmondta, még most is hetente hat-nyolc órát ad az egyetemen. Természetesen minden tiszteletdíj nélkül. Ajándékba. Persze mindez semmi. Erről még nyilatkoznia is kell írásban, hogy mindezért nem kér anyagi ellenszolgáltatást.
A főszervező, osztálytitkárunk
Dr. Olajos Márta repülő orvos

Igen, ez is meg volt. Találkoztunk.  Az 1969 nyarán érettségizett negyedik H ki tudja hanyadszor ismét összejött. Jut eszembe , talán mi vagyunk az egyetlen osztály amely ilyenkor sose látogatott el a Földes Ferenc Gimnáziumba. Kikerültük az Alma Matert, noha oda jártunk és ott nagyon jól éreztük magunkat. A mostani találkozónak volt egy fénypontja – felköszöntöttük a 75 esztendős tanítót, dr. Hevesi Attila osztályfőnökünket.

Óvári Miklós nyugalmazott rendőr alezredes
Soltész Béla
Hudák Miklós
Svéda Miklós
Kupán Károly fizikus


A képeket Kerényi László barátomnak köszönhetjük.

Exit mobile version