SzántóGráf

A jegybank felfüggesztette a VISONKA részvények tőzsdei kereskedését

 

Budapest, 2016. november 22. – Az MNB mától átmenetileg felfüggesztette a VISONKA részvények kereskedését, mivel a kibocsátó megsértette a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírásokat. A moratórium a jegybank által előírt rendkívüli tájékoztatás VISONKA Takarmánykeverő Szolgáltató és Kereskedelmi Nyrt. általi közzétételéig marad érvényben.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatos piacmonitoring tevékenysége keretében észlelte, hogy a VISONKA Takarmánykeverő Szolgáltató és Kereskedelmi Nyrt. (VISONKA Nyrt.) csupán a saját és a tőzsde honlapján tette közzé a csődeljárás megszüntetéséről és a vagyonfelügyelői díjakról szóló rendkívüli tájékoztatását. A jegybank által működtetett hivatalos közzétételi helyen – bár ez szintén jogszabályi kötelezettsége lett volna – azonban elmulasztotta közzétenni a kérdéses információkat.

A VISONKA Nyrt. mulasztása okán az MNB haladéktalanul tájékoztatást kért a kibocsátótól. Ennek nyilatkozata és az MNB rendelkezésére álló egyéb bizonyítékok alapján a jegybank megállapította, hogy a VISONKA Nyrt. – a társaság érdekkörében felmerült – technikai okokból átmenetileg képtelen az MNB által működtetett hivatalos közzétételi hely használatára. Mivel az MNB valamennyi tőzsdei kibocsátó kapcsán kiemelt figyelmet fordít a hivatalos közzétételi hely használatával összefüggő jogkövető magatartásra, a jogsértő állapot megszüntetéséig mai határozatával haladéktalanul felfüggesztette a VISONKA Nyrt. részvényeinek forgalmazását a Budapesti Értéktőzsdén.

Az MNB folyamatos piacmonitoring tevékenysége keretében kiemelten vizsgálja a tőzsdei kibocsátók által nyilvánosságra hozott információkat annak ellenőrzésére, hogy a kibocsátók működésük során minden esetben megfelelően tájékoztatják-e a nyilvánosságot.

Az MNB a jelen ügy kapcsán általános jelleggel is kiemeli: a szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kibocsátóinak – a tőkepiacról szóló törvényben előírtak alapján – kifejezetten magas szinten kell gondoskodniuk tájékoztatási kötelezettségeik teljesítéséről. A jogszabályi előírásoknak történő megfelelés előfeltétele, hogy valamennyi kibocsátó – tájékoztatási kötelezettségei haladéktalan teljesítése érdekében – mindenkor biztosítsa hozzáférését a jegybank által működtetett hivatalos közzétételi helyhez.

Magyar Nemzeti Bank

Exit mobile version