Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy 2016. november 30. napján 15 óra 30 perces kezdettel közmeghallgatást tart Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közgyűlési Termében (3525 Miskolc, Hunyadi utca 2.).
Szántó István
Related article
Lövés nélkül peregnek a brekkencsek – megjelent a Miskolci Naplóban – többször is mellbelőtték – meggyanúsították, hogy vízbe mártja a pálcákat
Cudar télies márciusi hétvégénk van. A céllövöldét még traktorral is nehézkesen vonszolják fel a Palotaszálló hóbuckákkal teli kertjébe. Mire a kocsonyabál puccos vendégei...
” Még is fürggyé le” – lehullt a lepel a tusolási szokásainkról – az illat a fontos – vezetnek a gélek – a szappan a múlté
Tusfürdő kiválasztásakor az illat, a hatékonyság és az összetétel fontos, a magyar hölgyek többsége napi rendszerességgel használja is a kiválasztott terméket a zuhany...
Nyaralópiac – A NÉPSZERŰ ÜDÜLŐHELYEKEN ISMÉT EMELKEDTEK A LAKÁSÁRAK
Magyarországon 8 kiemelt üdülőkörzet található, a Budapesti, a Balatoni (BKÜ), a Mátrai, a Sopron-Kőszeghegyaljai, a Mecseki, a Tisza-tavi, a Dunakanyari és a Velencei-tó...
Mezőcsát a világ közepe – képek a múltból – ki kit ismerhet – milyen volt a Korona szálló
Úgy hozta az élet, hogy erős kötödésem van Mezőcsáthoz. nem titok, onnan nősültem, s amíg a feleségem szülei éltek sok időt tölthettem ebben...
Magyarország legjobb kenyerei és sétáló süteményei
.A Magyar Pékszövetség hagyományaihoz híven idén tizenegyedik alkalommal meghirdette a Szent István napi Kenyérversenyt. Az első körben ötvenhat termék nevezett három kategóriában, a...
Aki megérti segítsen – gondom van a szövegértelmezéssel –
Sajnálom , de a jogász nyelvet nem beszélem. Idáig általában Miskolci Járásbíróság leveleit minden nehézség nélkül tudtam értelmezni. Most viszont külső, akár telefonos...
Koronavírus Izraelben: Netanjahu egyik tanácsadója is a fertőzöttek között; a Moszad 10 millió maszkot szerzett az országnak
Benjamin Netanjahu miniszterelnök bejelenti, hogy átveszi a védelmi miniszteri posztot Az Egészségügyi Minisztérium éjszaka közölt adatai szerint összesen 4347 izraeli tesztje...
BIZTOSÍTÁSI CSALÁS GYANÚJA A MIPRODUKT KFT. ELŐZŐ VEZETÉSÉNÉL – reagált a cég volt igazgatója
Biztosítási csalás gyanúja is felmerült a napokban a Miprodukt Kft. működését vizsgáló belső ellenőrzés során – tájékoztatta a sajtót Bartha György, a Velünk...
A második menet – ez az a hely ahol a gyerekeket hallgatják meg – aranyköpések sorozata a legnagyobb videomegosztóról – köszönöm annak aki megszerezte és feltette – öt évig rejtegette előlünk
Hogy miként zajlik egy szembesítéses nyomozás a gyermek meghallgató szobában. És miért ott kellett ezt megtartani. Nem titok, elsőre kiderült a rendőrnő és...
Boross Péter miniszterelnök 85 éves
Gyurcsány Ferenc után megszólaltattam Németh Miklóst és sikerült már beszélnem Boross Péterrel is.Ez utóbbi nem volt könnyű feladat. A titkársága nagyon vigyáz rá,...
Sosemvolt és nosztalgikus Nokiákat nézegethetünk ingyen – a 6310 a letörhetetlen lehallgathatatlan
Csak úgy megjegyzem , aki máig is a 6310-es modellhez ragaszkodik, tudja ez az egyetlen amely nem fülelhető le. Sok komoly embernek, maffiózónak...
Elkelne egy mobil toalett minden áruházi parkolóba – az öreg a susnyásban könnyített magán – rajtakapták a szeméremsértőt
Töprengtem írjam, ne írjam, végül is csak kikívánkozik belőlem. Ma délelőtt úgy fél tizenkettő tájban egy idős férfit láttam félrevonulni a Tapolcai Lidl...
Jótékonysági vacsoraesttel segíti a Népkerti Vigadó a színházat
A Népkerti Vigadó és Söröző jótékonysági vacsoraestet szervez december 27-én, kedden a Miskolci Nemzeti Színház javára. Az elszabadult energiaárak, az egész Európát sújtó...
Mandiner – „Valójában ő volt az apám” – megszólal Horthy Miklós unokája- Stumpf András írása
A kormányzó Horthy Miklós unokája kizárólag a Mandinernek mesél páratlanul érdekes életéről és spirituális útjáról, amely a Szubud mozgalmon át az iszlámra való...
Bosszúállók – Iván Gizi drótpostája
Nem jött jól a legnagyobb ellenzéki pártnak az áruló feleség. Igen, a nőről beszélek, aki bosszúból feljelentette a férjét, legalábbis a legfrissebb hírek...
Nemcsak kertelünk – faeltüntetők az udvarunkban – csak hívják őket és házhoz mennek
Számunkra nagy nap volt a hétközepe. Már régóta szúrta a szemünket a kertünk jobb sarkában, a hátsó szögletben kialakult dzsungel. Kellemes árnyékot nyújtottak...
Ha csütörtök akkor retró jegyzet – Szerencsi te édes – a holnapi Északban
Kedves Mindenki, ajánlom a figyelmükbe a holnapi Északot. Szerencsi te édes címmel miről másról is merengenék mint a csokigyárról. Kovács György vezérigazgató volt...
Hip-hop rendet vágtak a szigeten – Miskolc legkisebb terecskéje – reggelre eltünt a dzsungel
A miskolci Derkovits utca közepetáján van egy háromszög alakú zöld sziget. A város legapróbb tere. Terecskéje. Korábban ennek a sarkában volt egy szelektív...
Gyűjtöm a kulcsokat – betörő szerszámok egy kis táskában – valamennyinek története van
Amikor megszülettem , nem mostanában volt a Kazinczy Ferenc utcában laktunk, valahol ott ahol ma a bányakapitányság székel. Földszintes hosszú családi házban, emlékeim...
Ezt már olvasta?
No Image

