SzántóGráf

Az első nagy szerelmem – hűséges voltam csak tíz évig – Hofi – ezzel támadni semmi, de menekülni … – Trabant a csodakocsi még a néphadseregbe is bevonult – amikor elhagytam alá bakoltam

trabannt

Sokáig volt Trabantom. Az első saját autó volt az életemben. Utána még kétszer vettem, mert ugye a márkahűség az igen fontos. Megvallom, húszévesen ez volt az álmaim álma. Még soha nem örültem úgy autónak mint az első Trabantomnak. Kívülről fújom a használati utasítását. Így aztán amikor két hétre Jugoszláviába utaztam előírás szerint bakra helyeztem a kocsit. Állítólag ez fontos. Volt benne egy Videoton autórádió és benzinóra is . Mindkettő utólagos beszereléssel.  Hetente 30 forintért tankoltam bele kevertet. S annyit mentem vele, hogy csak na. Ja, hogy télen hideg volt és nyáron meleg, ma már ez senkit nem zavar. Akkoriban vettem bele egy benzinkályhát amit először fel kellett izzítani mint a ministránsok füstölőjét. Majd amikor már adta volna a hőt, lehúztam az ablakokat, mind a kettőt, mert elviselhetetlenül bűzlött a kályha. Egyébként  száz kilométer megtétele után már kezdett melegedni a saját hőbefúvó is. No, így aztán ma is megremegek ha Trabantot látok.  Hiszen nagy szerelem volt köztünk. Kocsira még úgy nem vigyáztam mint az első szürke IC 11 75 rendszámúra . Az első gazdi Kovács Endre volt, új árában háromévesen adta el nekem, újszerű állapotban visszateker órával.  Vigyázott rá ő is, megmutatta, hogy a garázsból csak leállított motorral tolja ki és be. Hogy miért, mi a francért, szerintem ezt ő se tudta. Én megkajáltam ezt a baromságot.

S akkor itt van ez a Trabi amelyet még soha nem láttam. Katonai.  Az NDK néphadseregében rendszeresítették. Mi nem kaphattunk ebből mert stratégiai titkokat tartalmazhatott. A nyitott cabriókat is csak a hazai erdészetek igényelhették.  Mit nem adnék egy ilyen militarizált csodakocsiért.  Jut eszembe mintha Hofi mondott volna erre  valamit.  Hogy ő látott ilyet a Kelet Németeknél. S kifecsegte.  Humorizált vele – hogy micsoda autó, ha ezzel támadunk a Nátonak annyi. Támadni remek, de menekülni….az lesz majd az élvezet.  A jövőbe látott.

Különben most ahogy , józanul megnézem, egyre kíváncsibb lennék ki lehetett az ökörpörkölt aki ezt megálmodta. Oldalán a lapáttal és a farában a tartalék tankkal. Egy hatharmincötössel  lángba lehetett borítani. Ha csak nem  az ellenség megtévesztésére keverék helyett vizet tettek a kannába.

Exit mobile version