SzántóGráf

Kutyadolgok – kellene egy okos, hűséges négylábú – osztozunk a gyászban – emlékszem a pislogó gombszemeire – gazdi voltam három órán át

Nagyon szerettem volna gyerekként  egy kiskutyát. Gangos házban viszont szóba se jöhetett a téma. Mígnem egyszer a Széchenyi út 81. szám előtt – milyen pontosan emlékszem , Magyar Hirdető előtt -egy bánatos fekete tacskó a nyomomra eredt. A lényeg, hazavittem. S úgy gondoltam elég apró ahhoz, hogy a családom és a szomszédos megtűrjék a folyosón. Végül a gazdi megtalált minket, s nem akarta elhinni, hogy az elkóborolt kutyust jó szándékkal  vettem oltalmamba . Felkapta és minden köszönés nélkül elviharzott vele. Alig három órát kutyás lehettem.  Máig is emlékszem a megriadt tacskó értetlenül pislogó gombszemeire.  Egyikünk se értette, hogy mi zajlik köröttünk. Mindez arról jutott eszembe, hogy egy kedves kolléganőnk négylábúja minden előzmény nélkül eltávozott az örök vadászmezőkre. A fészbukon úgy osztozunk a gyászában mint ahogyan egy komoly családtagunktól illő.

A rendszerváltás idején még a családi házunk építésekor beköltözött a telkünkre egy kóbor eb. Csúnya, nagy fekete szakállas, bajuszos csont sovány állapotban. A szívem szakadt volna meg ha elkergetjük. Maradt. Felhizlaltuk, s amikor kérdezték a pedigréjét  – burgenlandi bajor vérebnek tituláltuk.  Hozzáértők szerint ilyen nincs is. Hajtogattam, hogy ne lenne már, itt van az egyetlen élő példány . A valóságban beazonosíthatatlan korcs volt. Ezzel a pedigrével könnyen beilleszkedett a családba. Megkapta az összes oltást és amikor még is elkapta a szopornyica Jevtusenko az ukrán természetgyógyász  egy kis privát klinikát rendezett be neki a garázsomban. Infúziót kapott , gyógyszerezte de hiába. Az avason a haditechnikai parknál méltó módon temettem el.

Majd jött a maci, a kis húsgombócnak tetsző hófehér kuvasz amit a lányom vásárolt a piacon. Nehéz volt rászoktatni, hogy az udvaron a helye. Még egy éves lehetett amikor kitolta a hátsóját a rácson és a szomszéd tacskója pontosan telibe találta.  Összesen 11 apró kiskutyánk lett. Az egész kertet telepotyogtatta.  Nejem riadalmában a szomszéd nőgyógyászt tárcsázta, aki természetesen vérig sértődött. Pedig csak tanácsot kértünk.

Maci mindenkihez kedves volt.  Csak hozzám nem, mert én etettem, hordtam neki a zsíros falatokat. S persze én sétáltattam. Emlékezetes eset, egyszer elkóborolt. Ha tüzelt nem leltet a helyét  és rögtön eltűnt. Még az is megesett, hogy képes apróhirdetésben köröztettem a Déli Hírlapban és a rádióban is bemondattam, aki látja jutalom ellenében hozza vissza.  Így lett majdnem harminc fehér kuvaszom.

Végül én leltem meg az Avasi lakótelepre vezető négysávoson. Póráz nélkül voltam, rávetődtem és telefonos segítséget kértem a családtól. S míg vártam ott heverésztünk az elválasztó sávban.  Az egyik éber taxis rám riasztotta a rendőröket, akiknek el kellett magyarázni miért hempergek ott békésen  egy nyolcvan kilós állattal  a főút közepén.

Maci szegény úgy emberi számítás szerint 12 évesen hunyt el a ház mögött. Megrendítő volt amikor rá találtam.

Azóta már nem vagyok kutyás. S már nem is leszek. Ám ha még is, akkor egy Rexre hajazó farkast szeretnék.  Mindig is egy ilyet szerettem volna. Ez nemcsak okos, hűséges is. Feleségem szerint ebből a fajtából tényleg elkelne már egy a családunkban.

 

Exit mobile version