SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » Miért csak a belvárosban pompáznak a fények – Tapolca begubózott a téli sötétbe – mit tehetünk magunkért – felvigyázó strázsa a kocsi végében
Miért csak a belvárosban pompáznak a fények – Tapolca begubózott a téli sötétbe – mit tehetünk magunkért – felvigyázó strázsa a kocsi végében
Miskolc fényárban úszik. Magam is utaztam a karácsonyi díszekben pompázó villamoson. Még a hideg fényekben villódzó kandalló mellé is leültem. Nagyon tettszettek a piros bársony ülések és a bári budoárokra emlékeztető függönyök. A héten mentem néhány kört a pesti Duna parton robogó teli” ledlámpás” kettessel is, de azon belül semmi pompa. Csak merő zsúfoltság.
S, hogy ne feledjem a miskolci ünnepi villamos végében egy ellenőr strázsál.Jogosan. Ezen a járaton nincsen videokamera. Így aztán ilyen hagyományosan kell felvigyázni, hogy semminek ne kéljen lába, s ne rongálják meg a díszeket. Kisbetűvel írom, mert ugye mifelénk ilyesmi aligha eshet meg.
Nem is én lennék ha nem szólnék a városháza előtti vásárról. Megjegyeztem, balról az első sorban kapható krumplis lepény gazdagon és szegényen egyaránt óriási gasztronómiai élmény. Szóval meg kell kóstolni. Ízléses csomagolás, előzékeny gyors kiszolgálás és megkettőzött élmény. Ebben a cudar zimankóban az utcán enni a meleg fogású töltött lepényt maga a mennyország.
Majd a sok jó és szép után tolmácsolom a miskolci tapolcaiak jogos sirámát. Irigylik tőlünk a belvárosi csillogást. Panaszolják, hogy bezzeg náluk a nagy parkoló előtt semmi emlékezteti őket a közelgő ünnepekre. Szeretnének, akár még az idén is egy fényárban úszó nagy kaput Tapolca elé. Most amikor végre teljes lenne az idegenforgalmi szezon és ilyentájt is dübörögnek az ottani szállodák és az Avalon is beszállt a ringbe csak kellene valami fényesség oda is. Én mint volt Tapolcai, Görömbölyi utcai csak helyeselni tudom. Ha még ott lehetnék meg is szervezném. Akár önerőből. Magam is tudom, hogy a fényárban úszó belváros után Tapolcára érve lehangoló a sötétség. Tegyünk valamit, hogy Tapolcán is adventi hangulat legyen. Magunkért és az oda látogató vendégekért, akik most azt hihetik, hogy télen begubózott a város gyöngyszeme.
Szállnak a hírek, hogy a Derkovits utcát ellepték a patkányok. Tanúsíthatom, az udvarunkon találtam is egy döglöttet. Éjszakánként is láttam már néhányat, ahogy...
Óh mennyit álmodoztunk már – mi minden lehetne Miskolcon. Zsenge koromban nekünk nagy vidámparkot ígértek, folyt a vita a Majálisparkba vagy Tapolca mellé....
Új remény a férfiaknak, akiket a prosztatarák fenyeget. Egy nemzetközi kutatás szerint egy forradalmi kombinált terápia hatékonyan fékezi az agresszív daganat növekedését —...
Ha tehetem jelzem – holnap jelenik meg az Északban egy visszaemlékezésem Velencei Jánosról , Kuksiról a nevezetes motorosról. Ajánlom olvassátok el előre is...
A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. utasainak és dolgozóinak védelme érdekében továbbra is fenntartja a járványügyi intézkedéseket. Az utasokra nézve a...
Pánik TLV-ban: Egy csótány miatti kiabálás terrortámadás gyanújához vezetett Új Kelet online máj 28 Csak Izraelben: Zűrzavar tört ki szombat este a tel-avivi Dizengoff...
Miskolc, 2025. december 30. – Közel 30 ezer köbméter földet mozgattak meg és több mint 8600 köbméter betont, valamint 54 kilométernyi villamos vezetéket...
Csőtörés szériában. Elkapkodtam a jó hírt, még mindig nincs vizünk a Szent Ferenc kórház körzetében. A szerelők megfeszített tempóban dolgoznak, de mire végeztek...
Csak úgy mindenkit emlékeztetnék arra, hogy a Bigatton cég már idáig is sok kárt okozott a városunknak. Nagyon sok előnytelen szerződéssel mazsolázta ki...
Bihall Tamás a Borsod megyei Iparkamara elnöke minden évben egy baráti beszélgetéssel ötvözött ebédre invitálja a régió újságíróit. Ezek a kötetlen találkozók alkalmasak...
Szóval úgy kezdődött, hogy Ferenc, ma már Ferike az utcánkban téblábolt. Kérdeztem volna e kedve tisztes honoráriumként egy két dolgot elrendezni a kertben....
A Sirha Budapest kiállítás adott otthont február 9-én a „Közétkeztetési Szakácsverseny 2017-2018” országos döntőjének, amelyen a régiós elődöntők 12 győztes csapata mérte...
Napokon belül elkezdődnek a 31. Nyári Olimpiai Játékok. A NÉBIH összegyűjtötte a legfontosabb élelmiszerbiztonsági tudnivalókat a Brazíliába utazók számára, hogy csak a sportversenyek...
A kötekedő, kekec firkász azt is észreveszi amit nem kellene. Most például a Csabai kapuban már három helyen is kiszúrtam, cserélik az aknafedeleket....