SzántóGráf

Mi vár a pénzünkre 2017-ben? – elszállunk vagy fel – a befektetők még rózsaszín szemüvegben látják a világot

 

Budapest, 2016. december 20. – A piacok egyelőre megelőlegezték a bizalmat az új amerikai elnöknek, kiárazták a bizonytalanságot, és már a várható gazdaságélénkítésre készülnek. Ennek tényleges bekövetkeztére azonban még legalább félévet várni kell, miközben az eurózóna döcögő gazdaságátjövőre a Brexit mellett a holland, a francia és a német választások is megtépázhatják. A K&H Alapkezelő szerint ezeket érdemes figyelembe venni és felkészülni a jövő évi kockázatokra.

 

Az IMF szerint javulhat a világgazdaság növekedési üteme, az idei 3,1%-ról jövőre 3,4%-ra gyorsulhat a növekedés, így alapvetően nincs ok aggodalomra a jövő évet illetően. „Azt látjuk, hogy jelenleg »a kutya előreszaladt«, azaz a piac most megelőlegezi a bizalmat a gazdaságnak, miközben a várható kockázatok háttérbe szorulnak. Egyelőre úgy tűnik, hogy az amerikai gazdaságpolitikában rejlő kiszámíthatatlanságot, a csökkenő jegybanki élékítést, az esetleges »hard« Brexitet, a jövőre esedékes holland, francia, német választások kimenetelében rejlő kockázatot nem árazták be a piacok, ezek azonban átmenetileg újabb sokkot okozhatnak majd” – hívta fel a figyelmet Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

 

Az amerikai gazdaságot az elmúlt időszakban stabil gazdasági növekedés és erős munkaerőpiac jellemezte. A Fed decemberi kamatemelését követően 2017-ben további 2-3 kamatemelés valószínűsíthető, ebbe azonban még beleszólhat az új elnök várható költségvetési élénkítése. Az infrastrukturális beruházások tervezett felpörgetése ugyanis a gazdasági növekedés és az infláció gyorsulását eredményezheti, aminek köszönhetően a jegybank részéről már kevesebb támogatásra lehet szükség. A piacok már most megelőlegezték a bizalmat, kiárazták a bizonytalanságot, és beárazták a várható költségvetési élénkítést, holott az új gazdasági program csak 2017 közepére fog körvonalazódni, hatása pedig leghamarabb év végén érződhet. A befektetők tehát egyelőre rózsaszín szemüvegen keresztül látják az új elnök politikáját, hiszen a tényleges pozitív eredményekre még jócskán várni kell. Trump politikája pedig bőven tartogathat még meglepetéseket, ez pedig az árfolyamok volatilitásában is megmutatkozhat az előttünk álló elnöki ciklusban.

 

Az eurózóna gazdasága mindeközben félgőzzel halad előre, és az inflációs kilátások alulmúlják az Európai Központi Bank 2%-os inflációs célját. „A jegybank egyelőre zéró, illetve negatív kamatkörnyezetet tart fenn, ami azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így könnyen elképzelhető, hogy a két legnagyobb jegybank eddig ellentétes irányú monetáris politikájának történetében 2017-ben nem várt fordulat következik: az EKB elmozdulhat a kamatszintek „normalizálásának” irányába. Fontos jelzés lehet erre vonatkozóan az EKB utalása valamikor 2017 második felében, ami szerint kifuthat a kötvényvásárlási program” – mondta el Kovács Mátyás.

 

mit tehetnek a megtakarítók?

A geopolitikai kockázatok átmeneti erősödése ismét a menedékeszközként funkcionáló dollár erősödését hozhatná, a jegybank oldaláról azonban a kockázatok erősödése esetén jövőre kevesebb támogatást kapna az amerikai deviza. „Várakozásunk szerint rövid távon ugyan még folytatódhat a dollár erősödése, az azonban meglepetést jelentene, ha hosszabb távon is folytatódna az erősödő trend az euróval szemben, ezért 2017 végére nagyobb esélyét látjuk a 300 alatti USD/HUF árfolyamnak (310 körüli EUR/HUF árfolyamot feltételezve). A hazai megtakarítók számára a jövő évet tekintve azt javasoljuk, hogy érdemes az év során várható kockázatok figyelembe vételével óvatosabbra hangolni a portfoliót, és azt védelmet nyújtó eszközökkel is kiegészíteni. Ennek megfelelően a kockázatosabb feltörekvő részvényekkel szemben a fejlett piaci és magyar részvények felülsúlyozását javasoljuk, továbbá érdemes lehet kiegészítő eszközként nyersanyag-befektetéseket tartani a portfolióban, amelyek az infláció ellen is védelmet biztosíthatnak” – tanácsolja a befektetési szakember.

 

 

 

további aktuális tőkepiaci hírek és befektetési tippek: http://trendmonitor.hu/

 

 

 

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. szeptember 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 800 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint (ebből 2015-ben 55 milliárd forint) adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

 

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

 

 

Főbb adataink:

K&H Bank

2016 III. negyedévének végén:

saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 255 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 625 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 33,4 milliárd forint

 

K&H Alapkezelő

  1. III. negyedévének végén:

teljes kezelt vagyon: 1 031 milliárd forint

K&H alapokban kezelt vagyon: 873 milliárd forint

intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 158 milliárd forint

 

K&H Biztosító

2016 III. negyedévének végén:

saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,87 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 155,4 milliárd forint

biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,26 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,22 milliárd forint

 

 

 

 

Exit mobile version