Az idén sok korombeli sőt nálamnál jóval fiatalabb barátomtól búcsúztam el. A mi időnkben egyre izgalmasabb olvasmány a megyei napilap gyászrovata, Minden nap átfutom az Észak gyász jelentéseit. Szörnyű, egyre ritkább az, hogy nem találok köztük ismerőst. Amikor olvasom a neveket szinte mindig felsejlenek az örökre elmentek jellegzetes arcvonásai. Azzal a tudattal párosulva, hogy ezeket már többé nem láthatom.
Különös az is, hogy egyre kisebb az intervallum a születésnapjaink között. Felgyorsult az idő kereke. Igen az a visszafordíthatatlan valami. Ilyenkor egyetlen vigaszom – ezt mondogatom másoknak is – hogy sebaj, az a biztos amin már túl vagyunk. Az idei érettségi találkozón is már a szokásosnál hosszabbra nyúlt az egypercesnek mondott néma megemlékezés. Hiába az évek száma, a szülőszoba ajtaján, belülről még mindig az van kiírva – nem érkezési sorrendben távozunk!
A rendelőintézetek ajtajára viszont a fentieket ragasztják ki. Már csak megszokásból. Ne kopogtassunk. Idáig oké. Értem. Ám, hogy miért nem érkezési sorrendben hívnak be a kezelőbe azt nem értem. Illetve érteném, meg tudom is ha éppen magam vagyok aki mindenkit megelőz. Ilyenkor időm sincs ezen filozofálni.
Egyébként beteges kíváncsisággal rákérdeztem, hogy mi szükség van erre a feliratra. Válasz, az egészségügyben dolgozók érthető okokból elsőbbséget élveznek. A mentősök, a rabszállítók által hozott betegeket se lehet besorolni a várakozók közé. Rögtön okosabb lettem. Meg második a sorban.
izraeli és amerikai F-15 és F-16-os vadászgépek Dél-Izrael felett 2017. májusában fotó: Izraeli Védelmi Erők Sajtóosztály ujkelet.live Egy izraeli F-15-ös vadászgép egyik kerekének...
Kockahas, ma már mindenki erre gyúr. Most előszedhetném a legénykori képeimet amin olyan tökéletesen virítok, ami ma már elképzelhetetlen. Tudom mindennek csak egyetlen...
Újabb rossz hónapot zárt az RTL: a TV2 főműsoridőben és csatornacsoportként is legyőzte – a Nielsen Közönségméréstől származó számokat maga az RTL tette...
Amikor nemrégiben a Skoda gyárban jártunk – egy nem hivatalos beszélgetésen elhangzott – a Szuperb lesz az Audi nyolcas versenytársa. Méreteiben felszereltségben már...
Az országos központi szúnyoggyérítési program részeként Miskolcon is szúnyogirtás lesz. Az állami programot a katasztrófavédelem vezetője irányítja, amelyet a BM...
Mint korábban írtam, készült egy könyvem a Balatonaligai pártüdülőről, arról a rezervátumról amelyben a legfelsőbb hazai és nemzetközi pártvezetők nyaraltak.A történet Kádár és...
Egyszer egy baráti társaságban ültünk és hülyéskedtünk, amikor egyszer csak valaki kijelentette, hogy olvasta valamelyik újságban, hogy a sör női hormonokat tartalmaz. Mivel mindegyikünket valamennyire érdekelte a tudomány, elhatároztuk, hogy ezt tanulmányozni kell, s így -természetesen kizárólag tudományos célokból- fejenként megittunk tíz üveg sört. Tanulmányi munkánk eredménye tíz sör után: – a résztvevők súlya emelkedett – rengetek hülyeséget dumáltunk össze – nehezen, de főleg rosszul vezettük gépkocsijainkat – nem gondolkoztunk logikusan – egyikünk sem volt hajlandó elismerni hogy téved, amikor teljesen egyértelmű volt a tévedésünk – minden öt percben pisilni mentünk, természetesen együtt. Ezek után egyetértettünk abban, hogy kutatásunk bebizonyította, az újságcikk pontos és a sörben valóban női hormonok vannak. — ...
A bécsi magasvasúton, a Westbahnhof felé robogva kattintottam rá ezekre az érdekes piktogramokra. Néhányat beazonosítottam, de már nem volt erőm felállni. Annyi volt...
Csütörtökön nyárias idő volt Budapesten. A melegben – a képen látható öregúr békésen elszunyókált a Lipótvárosban, a Pannónia utcában. Valószínűleg egy arra járó...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Tanács szakemberei tartottak prevencióval kapcsolatos eszköztár bővítő napot 2021.08.24-én a megyében lévő városi rendőrkapitányságok bűnmegelőzési előadóinak. A szakemberek...
Berheltek a fémkeresők. Ám lehet, hogy elolvasták mi van a dobozban majd innentől megtorpantak. Így aztán táréváré a szekrény, lehet benne matatni. ...
Megjelent a minap.hu -n 2019. február 18. 15:53 | frissítve: 2019. február 18. 15:59 „A civil szervezetek jelene, jövője” címmel szervezett hétfőn tájékoztató napot...
Szeretem a különleges élelmiszereket. A szarvasgombát ala natúr még sosem kóstoltam. Állítólag aranyáron mérik, s csak éppen, hogy tesznek belőle valamennyit amire ráírják...