SzántóGráf

Ünnepi keretek között meggyújtották a hetedik gyertyát – az idei Chanuka egybe esett a Karácsonnyal – köszönik a jó kivánságokat – Kerényi fotók

Bensőséges Chanuka ünnepet tartottak csütörtökön a Miskolci ortodox zsidó hitközségben. Holnap, az év utolsó napján gyújtják meg a nyolcadik szálat.

A miskolci zsidóság is számos üdvözlő táviratot kapott a fény ünnepe alkalmából, amely most éppen egybeesett a karácsonnyal. A miskolci hitközség a teljes magyar zsidóság nevében köszöni szépen az üdvözleteket és mindenkinek őszintén, szívből jövő hasonló jókat és eredményekben gazdag boldog újesztendőt kíván.

Sokak szerint ennek keresztény és zsidó ünnepnek az egybeesése, ami csak húszévenként fordul elő különös jelentéssel bír. Szlukovinyi Péter, a miskolci közösség rabbija lebilincselő beszédet mondott, ismertette a Chanuka történelmi jelentőségét. Elmondta,  a zsidóság milyen csodálatos körülmények között szabadult meg a görög leigázóitól. S milyen csoda volt, hogy az az egy korsó olaj ami a lerombolt zsinagógában megmaradt képes volt nyolc napig fényt árasztani.

A közösség nagy örömére szolgált, hogy a színvonalas ünnepségen más felekezet tagjai is jelen voltak.

Szegedi Dezső a Miskolci Nemzeti Színház művésze óriási sikert aratott,  elénekelte A hegedűs háztetőn című darabból a tejes ember legismertebb dalát.

S jöjjenek Kerényi László képei.

Exit mobile version