Elsőre, mindenkinek nagypolgári boldog újesztendőt kívánok! Tegyem hozzá, az ideinél semmivel se rosszabbat. Panaszra semmi okunk. Forrong a világ, miközben kis hazánk a béke szigete. Félig már körbe kerítettük magunkat. Nagyon helyesen. Kezdetben sokaknak nem tetszett, ma már meg utánozzák.
A politikusok birkóznak, sárt dobálnak mi meg csak egyet szeretnénk – hagyjanak ki ebből a mókából. Vidéki szerénységgel – mi más kell nekünk a lottófőnyereményen kívül – bor, búza békesség. A fontossági sorrendet mindenki kedvére felcserélheti.
Közben gondolkodom, hogy mi volt az ami az óévet alapvetően meghatározta. Kezdem a belpolitikával – a kormánypárt bármit is tett vagy nem tett semmi nem rengette meg a népszerűségét. Senki, semmi nem volt képes megingatni a választóik bizalmát. Akár hogyan is csinálják ebben utánozhatatlanok. Volt egy két szaftos botrány, de egyik se volt képes átlépni a híveik ingerküszöbét.
A baloldal és a Jobbik együttes pávatáncba kezdett. Mindkét részről mondogatják soha semmikor nem fognának össze a kormány leváltására. Majd csak latolgatják, hogy egy stratégiai vagy egy úgynevezett technikai összefogással mégis szövetkeznének egy kormányváltásra. Persze kölcsönös a bizalmatlanság, hiszen egy győzelem esetén megeshet, hogy valamelyikőjük mégis a Fidesszel alkotna koalíciót. A helyzet annyira bonyolult, hogy a mi szintünkön már ez nem is értelmezhető.
Sport. Az olimpiai éremtáblán ismét élre kerültünk. Közben mertünk nagyot is álmodni – szeretnénk ha mi is rendezhetnénk egy olimpiát. Tartok tőle, hogy sokba fáj majd – a lelkesebbek nyugtatgatnak – visszajön az ára. Én el is hiszem, de szeretném azt is megérni. Hosszú Katinka sztár lett. Királybuktató – kiderült, Gyárfás Tamás kígyót melengetett a keblén. Katinka szerint pedig ennek az ellenkezője történt, az úszószövetség sose méltányolta a tehetségét. Szerintem ez a meccs még nincs lefújva. A világbajnokság végeztéig csak jegelik a botrányt.
A világpolitikában váratlan fordulat következett be. Trump győzelme megingatja USA és Európa hagyományosan jó kapcsolatát. Az új elnök bevallottan oroszbarát, Putyin cimborája. Kutya legyek ha nem örülök ennek. Ám kiszámíthatatlanná vált a mi térségünk geopolitikai helyzete. Nem elég, hogy a fél világ, a fejlődő fél világ Európa megszállására készül. Ukrajna az unió és a NATO hallgatólagos támogatásával csak ráncigálja a nagy orosz medve bajszát.Január végétől ennek nem lesz folytatása. Attól se tartanék ha egy idő után ismét közvetlen szomszédunk Oroszország lesz. Már csak azért is mert mi ezt szoktuk meg. Ebben a káoszban az is benne van, hogy a környezetünkben ismét átrajzolják a térképet. Mióta az oroszok örökös elnöke tett erre célzást elültette a bogarat a román vezetésben.
Ám nem is ezt akartam mondani. Szóval nekem is van ilyen csokiszökő kutam. Még akkoriban vettem amikor csak Kazincbarcikán volt Lidl áruház. Az akkor éppen öt ilyen herkentyű közül kiharcoltam egyet. Karácsonyi meglepetésnek szántam. Bevásároltam a Metro áruházban az ehhez szükséges alapanyagot, felaprítottam a mártogatni való gyümölcsöt és vártam a családom elismerő dicséretét. Számítottam arra, hogy tetszik nekik és örök darab lesz a konyhánkban. Készültem, hogy minden vendégünket ezzel kápráztatjuk majd el.
Mielőtt más is bedőlne ennek a marhaságnak, elmondom, hogy mi lett a produkció vége. A gép melegítő funkciója szerintem csak kánikulában jó. Ez a kút olyan társasági bútordarab, akkor él ha sokan körbeálljuk és mindenki alátartja a fogvájóra tűzött harapnivalóját. Mi is ezt tettük, bár ne tettük volna. A lényeg, hogy a konyha és a nappali úszott a csokiban. Jutott belőle mindenhová. Hazudnék ha nem lett volna jó desszert. Csak annyi a probléma, hogy macerás ez a mártogatás és bárhogyan is vigyázunk vele végül is a csillárra is jut a mázból.
Végül rám maradt a szökőkút elmosása. Szétszedése, megtisztítása és eltevése. Ez egy napos kemény meló volt. Amikor elkészültem vele úgy eldugtam a spájzban, hogy jó ideig ne találják meg. Pedig, hogy vágytam erre . Eldöntöttem, legközelebb csak akkor helyezem üzembe ha Erzsébet királynő látogat el hozzánk. Nyugalom. Most még csak az időpont egyeztetésénél tartunk.
Vírusírás (8) A másik oldal. Előző írásomban keményen megdorgáltam az időseket már-már megalázó módon bántó megnyilvánulások alanyait. Igazságért kiállt – ezért szólni...
A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. július 21-én 14 óra előtt egy miskolci üzletből, ez idáig ismeretlen férfi, különböző ruhaneműket tulajdonítottak el. Az...
A pénteken megjelent Magyar Közlöny szerint új helyettes államtitkárt nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök az Innovációs és Technológiai Minisztériumba. Az új helyettes államtitkár...
Ja már dicsekedtem, hogy ott lehettem a Fortuna Stúdióban az ötös lottó nyilvános sorsolásán. Nem volt szerencsém, végül harminc ezerrel lettem gazdagabb s...
Mint szerénységem, Iván László professzor úr volt titkárságvezetője voltam a Gerontológiai Központban közel 10 évig. Szerencsés lehettem, hogy Vele és kitűnő csapatával dolgozhattam...
Az esős időjárás és a megváltozott gyérítési lehetőségek okozta magas szúnyogállomány miatt gyors intézkedést követően, újabb előrehozott szúnyoggyérítés kezdődik vasárnap Miskolc...
Vadász Elemér igazi lokálmatador, vidéki futballsztár. Egyre fényesebb csillag Miskolc labdarúgásában. A népkerti Munkásban benne látják a jövőt. Gyerekként a Gordonban, a Vörösmarty...
Naponta ellenőrzöm a miskolci villanyrendőr környéki burkolókat. Látom, gondosan kihagyják a helyét a feltárt betonalapzatnak, ami valamikor megfogta a régi rendőrdúcot. Most még...
Vlagyimir Putyin elnök és Berel Lázár orosz főrabbi a Kremlben [2018], forrás: YouTube ujkelet.live Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló prominens rabbi korábbi elveinek...
Mint a legfrissebb sajtóhírekből is ismert, 200 új koronavírus-fertőzöttet találtak Tiszaújvárosban az egyik helyi gyár építkezésén dolgozó vendégmunkások között. A helyzet kezelésébe...
Gondolta volna? Találtam néhány nyugatnémet márkát , bankóban . Még schillinget is. Bárkitől kérdeztem, hogy mit tehetnék a valamikor sokat érő valutával, mindannyian...
2021. 09. 26., v – 09:44 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához. Garázdaság vétség elkövetésének...
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közgyűlése ma tartotta négy évenként esedékes tisztújító küldöttgyűlését. Mivel a Szövetség Alapszabálya szerint egy elnök csak két...
Egy újabb privát szolgálati közlemény. Hát ha valakit érdekel – igényesnek egy 65 négyzetméteres teljesen felújított berendezett két és félszobás magas földszinti két...
Áder János köztársasági elnök megbízásából Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából Magyar Érdemrend Lovagkereszt...
Kedvenc olvasmányunk az újságban a Merkúr jelenti; árak és sorszámok. Olvasottságban az időjárás-előrejelzést is megelőzi. Lessük a gépkocsiátvételi sorszámok alakulását, de megesik, hogy...
A Kúria nem talált kifogásolni valót Miskolc telekadó rendeletében, mivel az megfelel a helyi sajátosságoknak, az önkormányzat gazdálkodási követelményeinek és...
A hét leggyakoribb témája – mi legyen azzal a rongyos hárommilliárd forinttal amit tutira megnyerünk. Mi kalákában játszunk – tizenketten – így semmi...