SzántóGráf

Tudta – nem tudta – miért nem tudja – csúcson a BUX – szívjuk a szmogot – a nőknek se lehet drágább –

 

Történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 32 099,05 ponton zárt hétfőn, ami történelmi csúcs. Legutóbb múlt hét szerdán dőlt meg a történelmi csúcs, akkor 32 025,60 ponton zárt a budapesti tőzsde. A nagyobb papírok nem teljesítettek egységesen jól, a Mol és a Magyar Telekom emelkedett, míg a Richter és az OTP visszacsúszott. Az idei első kereskedési napon nem volt túl magas a forgalom nemzetközileg sem, mivel sem a New York-i, sem a londoni tőzsde nem volt nyitva. Az európai részvénypiacok is jól zártak, ebből a hangulatból a magyar piac is tudott profitálni.

Mit tegyünk a szmog ellen?

Budapesten, Miskolcon, Sajószentpéteren és Nyíregyházán is elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát a levegő romló minősége miatt. Ha a levegőben lévő szállópor koncentrációja 100 mikrogramm fölé emelkedik köbméterenként, már mindenki számára tanácsos lehetőleg otthon, zárt térben maradni. Szellőztetni csak rövid ideig, hajnalban és késő éjszaka érdemes. A várandós kismamák számára különösen fontos, hogy minél kevesebb időt töltsenek a szabadban, mivel a megszületendő kisbaba nagyobb eséllyel lesz később asztmás, vagy szenvedhet valamilyen más légúti problémától. Akinek módja van rá, keresse fel a hegyeket, ugyanis a szmog jellemzője, hogy a szennyezett ködös-párás légtömegek a földfelszínhez közel megrekednek, így a magasabb területeken tisztább a levegő.

Nem lehet drágább a női borotva, mint a férfi

A brit Tesco áruházlánc csökkentette női borotvái árát, hogy ugyanannyiba kerüljenek, mint a férfiak számára készült változatok. Tette ezt azért, mert egy civil csoport nemrég szexizmussal vádolta meg a Nagy Britanniában működő legnagyobb áruházláncokat, amiért ugyanazon borotvák női változatait drágábban adják. A Tesco szerint az árkülönbség oka az volt, hogy férfi borotvából lényegesen több fogy, ami lenyomja a költségeket, ám a cég ennek ellenére nem akart a női egyenjogúságért küzdő szervezetek céltáblája lenni. Érthető, hiszen egy friss felmérés szerint az angol nők a férfiaknál 37 százalékkal többet költenek ruhákra, kozmetikumokra és játékokra, ezért egy negatív kampány komoly bevételkiesést jelenthet.

+1 33 üzleti ötlet a Haszon legújabb számában!

Vállalkozást indítana, egzisztenciát alapítana, vagy plusz bevételre tenne szert, de hiányzik még egy igazán jó, Önnek való ötlet? Címlapszotrinkban bemutatunk 33 kevés pénzből is elindítható, hamar hasznot hozó, kipróbált vállalkozási ötletet és franchise-megoldást. További tartalmak: Immár 13. alkalommal állítottuk össze az ország legbefolyásosabb embereinek listáját. Pénzügyi cikkünkben mindent megtudhat a jövő évi KATA adózásról. Indítsa ezzel a lapszámmal az új évet!  A teljes tartalomjegyzéket megtekintheti ITT.

 

 

 

Exit mobile version