Nincs mese. A megyei kórház hajdani szülészetéből börtön kórház lesz. Abban az épületben született az unokám. Ott kapták ki a mamájából egy apás szülés keretében. Mintha ma lett volna. Egy rozsdálló inkubátorban hozták ki, hogy össze ismerkedjünk. Nem sokkal később már békésen tűrte, hogy a nővérke fésülgesse az első fotózására. Egy pillanatra, beöltöztetéshez letették az asztalra. Norbikám ezt a pillanatot kihasználva jobb kezével dühösen mindent lesepert a környezetéből. Pedig még csak nem is sejthette, hogy ebben a házban két évtized múlva fogvatartottakat gyógyítanak majd.
Különben jómagam ott a kórházban hallottam először, hogy miként hasznosítják majd az elhagyatott szülészetet. A folyósokon mindenki erről beszélt. Mindenki tudta. Régóta. Ám mivel egy úgynevezett stratégiai döntésről volt szó az illetékesek titkosították a döntést. Ez a világon mindenütt így szokás.
Értelmetlen és hiábavaló a létesítmény elleni tiltakozás. Kezdjük azzal, hogy a fogvatartottakat is megilleti az egészségügyi ellátás. Mindannyian megtapasztaljuk, hogy a rendelőkben nem ritka látvány a rabszáron vezetett foglyok. Mostanában nagy rabszállítókon viszik a kötelező szűrésre az őrizeteseket. Bosszankodunk is, amikor a forgalmas rendelők a kísérettel érkező csíkos ruhások mindenkit megelőznek.
Másik fontos érv – az orvosok Hypokráteszi esküjében szó se esik arról, hogy a foglyokat nem kell gyógyítani. Bárhogyan is gondolkodunk a világról nekik is joguk van a teljes egészségügy gondoskodásról. S ha már bővül a régióban, a börtönhálózat helyben is szükség van egy kórházra. Nem lehet mindenkit Tökölre vinni.
Veszélyhelyzetről meg szó sincs. Sőt a környék biztonsága csak nőhet. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy ilyen létesítményt nem őriznek kellőképpen. Ugyanakkor nő a munkájuk az itt dolgozó orvosoknak, az ápoló személyzetnek. Ezt a pluszmunkát a kormány gálánsan honorálja. A megyei kórház kapacitásának kihasználtságával gazdasági előnyöket is remélhetünk. Az se elhanyagolható előny, hogy a beruházás során az infrastruktúra is fejlődik. A hátsó bejárat előtt megépülhet a régóta várt körforgalmi kereszteződés, míg a réginél kiszélesíthetik a ki be forduló sávokat.
Ami várható volt az persze bekövetkezett. A pártok szinte egységesen próbáltak politikai színezetbe csomagolni az ellenvéleményüket. Ezt úgy mondják, hogy a választók, a közvélemény uszályában próbálták meglovagolni az ebből elérhető politikai hasznot. Csak éppen azt nem mondták, hogy dögöljenek meg a rabok. Arról se esett szó, hogy ha nem akarják ide, akkor hová telepítsék ezt a kórházat.
S még azt is el tudom képzelni, ha a szóbeszéd azzal kezdődik, hogy megfúrták a pályázatunkat és egy másik nagyvárosba telepítik a jelentős anyagi támogatással járó rabkórházat micsoda felzúdulás lett volna. Talán ezzel a direkt marketinggel kellett volna kezdeni ezt a projektet.
