SzántóGráf

A mindentudás forrása – egy sokoldalú magánnyomozó – Dr. Molnár a Kobadetektív – messzire elér a kezük – mindent kiderítenek, feltárnak

Különös tévhit él a magán nyomozókról. Sokak szerint ők azok, akik szakszerűen képesek leleplezni a hűtlen házastársakat. Elvégre mégse hívhatjuk a rendőrséget, ha gyanítjuk, hogy megcsal a párunk.  S úgy képzeljük, a privát detektívek kopaszok, bajuszosak, s feltűrt nyakú gallérjuk mögé rejtőzve pipáznak. Vagy kigyúrt szellemóriások, akik puszta kézzel, erőszakmentesen kikémlelik ellenségeink titkát. Az összes sablonképünk a ponyvaregények, a magánnyomozókról szóló színes filmek világából ered.  Így a kulisszák mögött settenkedő privát detektívek igazi fantomképét ne is próbáljuk megrajzolni. Elégedjünk meg annyival, hogy ha megoldhatatlan tetsző problémával szembesülünk, ne hezitáljunk. Forduljunk szakemberhez, aki a klasszikus magánnyomozással a legrejtélyesebb ügyeket is felderíti.

Dr. Molnár, azaz a Kobadetektiv iroda vezetője nem egy feltűnő személy. Már a találkozásunk se szokványos a bevásárló központ forgatagában. Kérdezem, miről ismerem meg. Mondja, ne legyen, gondom majd rám talál.

Kíváncsivá tesz, hogy milyen ügyeket vállalnak. Megtudom, a megrendelések sorában rengeteg a büntetőeljáráshoz vagy az üzleti ügyekhez kapcsolódó magánnyomozás. A családi és hűtlenségi ügyek mellett gyakori kérés az eltűnt személyek vagy tárgyak felkutatása. Újabban a biztosítási csalások leleplezését is tőlük várják. Polgári peres eljárások, felderítetlen büntetőügyekben vagy környezetszentezéssel kapcsolatos kérdésekben is hozzájuk fordulnak segítségért. Az ügyvédek számos pótmagánvádas ügyben keresik meg a magánnyomozókat.

Jó tudni, hogy akadnak szemérmes ügyfelek, akik nem szívesen teregetik ki a problémájukat. Úgy hiszik önerőből technikai segítséggel maguk is képesek az igazság kiderítésére. Ők kémboltok a vásárlói. Megveszik a legjobb poloskákat, lehallgatókat és video megfigyelőket. Minden olyan technikai eszközt, amelyekkel a profi magánnyomozók is dolgoznak. Ilyenkor a privát nyomózók nemcsak szakszerű felhasználási tanácsot adnak, de figyelmeztetik a vásárlókat a legális, jogszerű használatukra.  Arról is tájékoztatják őket, hogy mik, azok a dokumentumok, amelyek a bíróság előtt is megállják a helyüket.

Romantikus pálya a magándetektíveké. Nincs két egyforma ügy, minden megbízatás rejtélyes társasjáték. Kikből lesznek magánnyomozók? Nos, a leggyakrabban a volt rendőrök, azok, akik született vadászösztönüknél fogva így folytatják a mesterségüket. Ennek köszönhető, hogy dr. Molnár cége nemcsak országosan, nemzetközi kapcsolatai révén bárhol a világban bevállalja a rázós feladatokat. Vallja, hogy ezek a kihívások éltetik a privát kopókat. Ami különös, hogy minden ügyben szinte magukra hagyatva küzdenek meg az igazság kiderítéséért. Nincs több joguk, mint az egyszerű civil polgároknak, a megrendelőiknek. Éles fegyverük a józan paraszti logika és az öröklött szakmai tudás. A teljes inkognitó. A magánnyomozói igazolványuk sok esetben nem, hogy segítene, de még árthat a feladat teljesítésében.

Egy-egy ilyen írás megjelenésekor gyakori, hogy a szerzőt keresik, hol és merre található a Kobadetektív.

Miért nem hiszel el nekem? gyakori kérdés a hitvesi ágyban.
Amikor eggyel többen vagyunk a kelleténél
In flagranti
Na megvan amit kerestem…
Ezt hívják dísznólkódásnak

 Nos, megkönnyítem a dolgukat – elérhetőségük – a mellékelt reklámból kideríthető. Hajrá kollégák!

Exit mobile version