A Volkswagen-csoport tavaly 10,3 millió gépkocsiját adta át ügyfeleinek világszerte, 3,8 százalékkal növelve kiszállításait a megelőző évhez képest. A decemberi értékesítés 11,8 százalékkal 933 300 járműre nőtt. Amint Matthias Müller, a Volkswagen-csoport igazgatótanácsának elnöke hangsúlyozta: „2016 nehéz év volt számunkra. A dízel-krízis feldolgozásával párhuzamosan a ‚Together – Stratégia 2025‘ formájában alapvető változási folyamatot indítottunk, hogy immár a jövő mobilitására készítsük fel a Volkswagent. Mindeközben e kimondottan nehéz körülmények közepette is sikerrel stabilizáltuk operatív működésünket, s több mint 10 millió járművünket szállítottuk ki ügyfeleinknek az elmúlt év során, ami vállalatcsoportunknak és márkáiknak egyaránt lendületet ad a jövő felé vezető úton.”
Szántó István
Related article
Kincsvadászok – semmit nem hagynak az út szélén – ami mágnesezhető azt eltolják
Fémhulladékként akarták eladni a lopott autót azok a kazincbarcikai tolvajok, akiket még „menet közben” elfogtak a rendőrök. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt...
Újdonságait mutatta be az Audi a Budapest Central European Fashion Week során – Aktuális hírek – Hírek
Harmadik alkalommal rendezték meg a Budapest Central European Fashion Week elnevezésű rendezvényt a Várkert Bazárban március 29-31. között, amelyen ötvennél több közép-európai és...
„Leading the Way” – A Volkswagen bemutatja új Touareg sorozatát – Hírek – Hírek és hírlevél
Első Kínában tartott világpremierje alkalmával a Volkswagen egyértelműen jelezte legjelentősebb piacán: az új Touareg mérföldkő a márka eddigi legnagyszabásúbb technika- és modellkampánya során,...
Amikor feleződik a kockázat – huncutak a biztosítók – játszanak a bonus malusommal – felezem a rizikót
Hogy, hogy nem gondoltam egy nagyot. A mostani üzemanyagárak mellett elkelne egy kis városi futkosó kocsi és a nagyot meg kímélhetném a hosszabb...
MOIA – A mobilitási szolgáltatások vállalata a Volkswagen-csoporton belül – Hírek – Hírek és hírlevél
A londoni Tech Crunch Disrupt technológiai konferencia alkalmával december 5-én a Volkswagen-csoport hivatalosan is bemutatta új mobilitási szolgáltatási vállalatát. A MOIA az autógyártó...
Mint a parkolás miskolci Paganinije – az elbocsájtott légió küldözgeti a municiót -a vallomások válfajai
Tetszik tudni mindig is nagyrabecsültem az egyenruhásokat, a rendőröket a rendészeket, akik néha életük kockáztatásával minket védelmeznek, felderítik a bűnösöket és esküjük szerint...
Az Audi gyárai fokozatosan újraindulnak Európában – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi az elkövetkező hetekben fokozatosan megkezdi a gyártás újraindítását az európai gyárakban. Március közepén jelentette be a társaság, hogy ideiglenesen felfüggeszti a...
A Volkswagen Csoport hamarosan elkészül a sorozatgyártású modellekben alkalmazható autonóm parkol… – Hírek – Hírek és hírlevél
Egy jelenleg egyedülálló technológiát felhasználva a Volkswagen Csoport az autonóm parkolás rendszerét teszteli a Hamburgi repülőtéren. A Volkswagen, az Audi és a Porsche...
Vadászból vadászott: az új Audi RS 5 DTM – Aktuális hírek – Hírek
DTM-bajnok, a csapatok és a gyártók értékelésének győztese, Audi-pilóták a tabella első négy helyén: 2017-ben az Audi Sport minden idők legsikeresebb eredményével zárta...
Hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon – Miskolcon már egy hete folyt ennek az előkészítése
A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak...
Elnézést kért a miskolci rendészet a Bestof taxistársaságtól – egy pillanatnyi figyelmetlenség, nem álltak meg a stop táblánál – Iván Mihályt a mentősök szabadították ki a Skodából
Az a bizonyos közlekedési baleset a Kazinczy és Madarász Viktor utca kereszteződésében , amelyről idáig még nem adtak ki hivatalos tájékoztatást pontosan október...
Helyzetjelentés három hónap után: az Audi lendülete erős volt 2021. első negyedévében – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi Csoport átmentette a tavaly év végi lendületet 2021. első három hónapjára is: a nyitó negyedévben a kiszállítások, az árbevétel és a...
Az elektromos autó, mint az energiaátmenet része – Kétirányú töltéstechnikát kutat az Audi – Aktuális hírek – Hírek
Fokozott hálózati stabilitás, mérsékelt elektromosáram-költségek és hozzájárulás a klímavédelemhez – ez az Audi és a Hager Group víziója. Az otthoni elektromosáram-hálózatba integrált elektromos...
Teljes gőzzel folytatja átszervezését a Volkswagen – Hírek – Hírek és hírlevél
A 2016-os üzleti év kedvező eredményei birtokában lendülettel és bizakodva vág átszervezése újabb fázisának a Volkswagen-csoport. „Az elmúlt esztendő nehéz, ám figyelemreméltóan sikeres...
Az új up! – Kicsi, erős és színes – Hírek – Hírek és hírlevél
Cool stílus, egyéni felszereltség és az okostelefon intelligens csatlakoztatása – az új up! megmutatja, hogyan is kell ezt csinálni. Az élvezetes vezetésről az...
Rend a lelke mindennek – elég lenne a sorompókat felhajtani – hadd toporogjon a vasárnapi autós
A hülyeség nem ismer határokat. Tök igaz. tegnap több százan szorultunk be a MOM park földalatti mélygarázsába. Azt ugye mindannyian tudtuk, hogy vasárnaponként...
Online-látogatás az Audi formatervező laboratóriumában – az Insight Audi Design révén – Aktuális hírek – Hírek
Az új Insight Audi Design élő közvetítés (livestream) segítségével fedezhetik fel a résztvevők okostelefonjukon, táblagépükön vagy személyi számítógépükön az Audi tervezési folyamatait. Az...
Az I.D. család legújabb tagja: a Pikes Peak hegyi felfutó versenyre készült I.D. R Pikes Peak – Hírek – Hírek és hírlevél
Bemutatkozott a Volkswagen legújabb motorsport újdonsága, az I.D. R Pikes Peak. Ezzel a tisztán elektromos tanulmány versenyautóval áll ugyanis rajthoz a Volkswagen a...
Okossá és egyénivé váló mobilitás – Az Audi a 2020-as CES kiállításon – Aktuális hírek – Hírek
Ismét izgalmas bemutatókkal jelent meg az Audi 2020-ban a Consumer Electronics Show (CES) kiállításon, a futurisztikus vízió-modelltől egészen a sorozatgyártásra érett technikákig, amelyekkel...
Helló és a Best of – ha esik ha fúj ők a droszton vártán – ingyen viszik az egészségügyi dolgozókat – egész nap pincérkednek is, kajarendelés akár a diszpécsereknél
Jelenleg két nagy taxistársaság kapcsolt gyorsan. A Best of és a Hello minden utas után nagytakarít. A sofőrök kesztyűben maszkban vezetnek, s még...

