SzántóGráf

Kik mosolyoghattak a VIP páholyban – seftelhettek a meghívókkal – körkép a múltból

Na ez is meg volt.

Figyeltem, Trump ízlése megegyezik az enyémmel. Magam is szeretem a pirosas, bordó nyakkendőt. A felesége kék ruhája meg kész csoda volt.

Így kezdték. Kimondom, ez az amerikai nyolc éve és utána kuss nem rossz találmány. S ott a háttérben azok az árpádsávosnak tetsző lobogók….
Nem kedvelem a csokornyakkendőt, nem lehet rajta lazítani
Esküszöm csak az igazat mondom … A nyakkendője kék és a szíve a baloldalon
Még nem savanyú a szölő
Amerika legerősebb elnöke lett a cowboy színészből
Ez se ma volt, az elnök feltűnően rábukik Kennedy nejére

Jut eszembe, lelepleződtek azok a nagyszájú politikusok akik azzal hencegtek, hogy meghívták őket az elnöki beiktatásra.  Kínos, de kiderült – vagy csak feledékenyek vagyunk – ezekre a ceremóniákra az államokkal szomszédos országok vezetőin kívül csak a Washingtonban lévő nagyköveteket szokás meghívni. Biztonsági okokból ez a módi. Érthető, az amerikai biztonsági szolgálatok ilyen nagy kockázatot nem képesek bevállalni.

Viszont kiderült, hogy bizonyos kormányhoz közeli  támogatók számolatlanul kaptak  VIP meghívót , amit  tovább adhattak. Jó pénzért vagy egyszerű nemes gesztusból.

Esetleg nem ingyen. Mert az üzlet az üzlet. S akkor tessék megnézni a korábbi beiktatások képeit.

Exit mobile version