SzántóGráf

Friss pletyka , állítólag jelentkezett az igazi anyuka is – Szentestén vették ki az inkubátorból – idáig hárman voltak már babanézőbe – igaz, hogy ” nullkilométeres” de még nem vitték el

Fogalmam sincs mi történhetett az utóbbi három nap során.  Csak észlelem, hogy a cikkem iránt óriási az érdeklődés. Kelepel a számláló. Már engem is ostromolnak, közbejárásért. Sokan szeretnék maguknak a babát. A kórházban az a szóbeszéd járja, hogy jelentkezett az igazi anyuka is.  Innentől a helyzet még inkább bonyolultabb. Ő ugyanis a karácsonyi  tettével kizárta magát az örökbefogadók közül.  Nos, innen üzenem, hogy engem örökbefogadás ügyében ne tessenek keresni. A kórházat se.  Csak a gyámhivatalt. S ha valami jóra fordulás történne ismét jelentkezem.

Innentől a régi információ….

 Nemrégiben írtam arról,  Karácsonyi Zétényke – akit Szentestén vettek ki a megyei kórház bejáratánál található életmentő inkubátorból  hamarosan szerető családba kerül. A hír arról szólt, hogy a Dunántúli hölgy aki örökbe fogadja korábban már két babát kapott a gyámhatóság révén. A rossz nyelvek azt rebesgették, hogy a harmadik már csak a CSOK támogatás miatt kell. Kollégáim körbejárták a nem éppen kerek történetet, s kiderült, az elhagyott gyermeket a megtalálástól számított hat hétig nem lehet nevelő szülőknek adni. Hátha az édesanyja meggondolja magát és jelentkezik a gyerekért.

Amit még  a kórházi hírforrásomból  merítettem – az első hölgy végül elállt az örökbefogadástól. Majd jött újabb két család babanézőbe ám Zétényke egyikőjüknek se kellett. A megyében cirka nyolcvan család vár örökbefogadásra. Az országos listán ezren lehetnek. Ha helyben senkinek se kell akkor az országos listán szereplőket is kiértesítik. Ha végül senki nem viszi el marad a legrosszabb verzió, a  gyerek állami gondozása vétele.

Sikerült beszélni a baba környezetében dolgozókkal. Természetesen nyilvánosan senki nem vállalja fel az elmondottakat így név nélkül mondom el a tapasztalataikat. Zétényke egy aranyos , egészséges fejlett gyerek. Nem véletlen, hogy a kórházat már legalább félszázan ostromolják a baba kiadásáért. Közben akik meg hivatalosan megtekintették úgy álltak a kiságya mellett mint az autószalonban. Mondván a színe jó, szinte nullkilométeres csak a fülei elállnak. Ami persze nem igaz. A nővérek szerint csodálatos szemei vannak a kicsinek.

Reméljük húsvétig Karácsonyi Zétényke csak megtalálja a szerető családját.

 

 

 

 

 

Exit mobile version