
A tülkölő kukás – nevelő célzattal mérgelődött – a posta előtti kis parkoló várja a hóember építőket


Nos ma reggel a nagy posta előtt próbáltam helyet keresni cirka öt percre. S ahogyan lenni szokás, ilyenkor jön a kukás kocsi. A posta szemetéért. Nevelő célzattal. És éktelen dudálással, mintha mindenki az útjában állna. Tény, hogy a két helyre szabott parkoló immár több mint egy hete használhatatlan. A terepjárók letaroltak, tömörítették, de az olyan csüngő hasú autók mint az enyém nem tudnak rá kapaszkodni. Csak annyira mint a képen látható. Különben semmi nem akadályozta a konténerek kitolását a kukás kocsihoz. A parkoló részen nem is lehetett volna kigördíteni. A nagy kocsi sofőrje nehezen vette tudomásul, hogy feleslegesen tülköl. Hiába való a bosszankodás, a kiabálás. A lényeg, hogy közös erővel elűztük a reggeli álmosságot. Színt vittünk egymás életébe. Köszönöm.No Image