SzántóGráf

Tovább simlizik az AAA autóház – szent és sérthetetlen a prágai cég – a csehek kijátsszák a magyar törvényeket – a rendőrök kissé elnézőek

Volt egy idő amikor a kelleténél is többet foglalkoztam a fóti AAA autóházzal. Ez a prágai központú cég  ugyanis alaposan bepalizott. Nem is olyan régen 2015 tavaszán.  Úgy adtak el egy Suzukit, hogy nem volt érvényes forgalmi engedélye. Természetesen rendszáma volt, sőt próbaútra is vittek vele, többször is megkerültük vele a várost. Ráadásul ott helyben megkötötték  velem a kötelező biztosítást is. Már csak Miskolcon az okmányirodában derült ki, hogy passzivált a forgalmi engedélye. Egyébként ezt a fajta mókúskázást máig is iparszerűen űzik. A kocsikon ott a rendszám miközben a forgalmi engedélyük érvénytelen. Tehát adót csalnak. Szervezetten, nagy tételben.  S még hamisítanak is – utólag kreáltak egy dokumentumot, egy nyilatkozatot , miszerint ők tudatták, hogy a kocsi forgalmija ki van vonva. Persze a próbaúton a városban egy szót se szóltak.  A rendőrségi határozatban az szerepel, hogy nem állapítható meg, hogy a dokumentumot ki szerkesztette. Nos, ilyenkor lép életbe az objektív felelősség elve. Tehát mindegy, hogy ki volt egy szabálytalan és utólagosan szerkesztett hamis papírt készítettek, hogy védjék a valagukat.  Ilyenkor a cég illetve annak első számú vezetője a felelős. Sajnos a rendőrség meglehetősen elnéző a fóti autóházzal szemben. Így aztán íme itt a fellebbezésem amit szíves figyelmébe ajánlok a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak és az illetékes ügyészségnek. Sőt azt se bánnám ha kiderülne, hogy a fóti kapitányság miért nem ellenőrzi a városban próbaúton cirkáló kocsijaikat. Ezeknek ugyanis nem szabadna elhagyni a telephelyet. Csak próbarendszámmal. Az ugye meg drága.

(A kocsira utólag pontosan annyit kellett költenem az üzembe helyezésre amennyiért a fóti autóház eladta.)

“Alulírott megkaptam a 05010/2369/2015.bü számon iktatott határozatukat a nyomozás felfüggesztéséről. Levelemben jelzem, hogy több okból sem értek egyet ezzel, a határozatot megfellebbezem, s kérem, hogy ezt továbbítsák a Miskolci járási és nyomozó ügyészségnek. A magam részéről ebben az ügyben a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak és a NAV illetékes osztályának is jelzem a kereskedésben tapasztalt hiányosságokat, sorozatos szabálysértéseket.

Kezdem azzal, hogy az ott tárolt autókon lévő forgalmi rendszámok megtévesztik a vásárlókat. Joggal hihettem én is, hogy ezek vizsgázott járművek, érvényes forgalmi engedéllyel rendelkeznek. Az általam kiválasztott kocsival próbautat tettünk Fóton, a telepen kívül. Ezt tanúsítja az adás-vételi szerződésben szereplő leirat, ami a cég fogalmazott bele. E szerint érvénytelen forgalmi engedéllyel autóztunk a városban. Ez önmagában is súlyos kihágás.  Ha ezt magam teszem a rendőrség eljárt volna ellenem. Ott viszont a fóti kapitányság valami okból mindvégig szemet huny e fellett. Vajon minek köszönhető ez az elnéző magatartás?

Önök a határozatban írják, hogy nem lehetett beazonosítani azt a személyt, aki a bűncselekményt elkövette.  Nos, egy nagy idegen cégről van szó, ilyen esetben a cégvezető az objektív felelősség elve alapján meggyanúsítható. Még akkor is, ha nem tudott róla. Hiszen az ő tudtával az ott tárolt kocsik a rendszámosok is valójában nem forgalomképesek. Adótakarékossági okokból szüneteltetik a forgalmi engedélyek érvényességét. Ez önmagában adócsalás, mert a kocsik rendszeresen részt vesznek a próbautakon. A költségvetés bevételeinek megcsonkítása mellett a közút biztonságának a veszélyeztetése is felmerülhet. Az általam választott jármű például olyan kormány és fékhibával terhelten került a tulajdonomba, hogy az első futóművet cserélni kellett. Ugyanakkor ezt az adatlapján finoman is jelzik. Ha tudták, akkor másnap reggel miért merték aktiválni a közlekedési képességét. Telefonon. Folytatom, tanú van rá, hogy az okmányirodával olyan kapcsolatrendszert építettek ki, amelynek alapján telefonon át aktivált a kivont, a szüneteltetett forgalmikat. Ha ez szabályos, ha ez törvényes, akkor a levelem már is tárgytalan.

Amikor engem beidéztek a miskolci kapitányságra, hogy szembesítsenek a fóti cég képviselőjével egy órát vártam. A vezető nem jött el, későbbre kért időpontot. Erről a személyes találkozóról valami miatt lemaradtam.

Alaposan átnéztem a megküldött iratokat. Van egy ilyen melléklet, hogy jegyzőkönyv a próbaútról. Csak éppen nem találjuk. Vajon miért?  Aztán van egy nyilatkozat, amit csupán az eljárás kedvéért kreáltak. Kérem, Önöket, hogy keressenek legalább még egy vásárlót, akivel ilyet aláírattak volna.  Sem most, se korábban nem tettek ilyet. Ez is necces és látszik, hogy nincsenek képben. Kihúzták belőle a kötelező biztosítást. Miközben el se engedtek, amíg nem fizettem ki nekik. Tehát egyszer ez is bukta.  Ha rendszámmal adják át, s kiengednek vele a telepről akkor miért íratták volna alá velem vagy miért vállaltam volna a felelősséget a forgalomba indulásra.  Kedves Uraim, a tényekkel hétfőn reggel a miskolci okmányirodában szembesültem, a jármű közlekedés biztonsági hiányosságaival meg már útközben és a szervizben.

Megértem, hogy sok dolguk van. Tisztában vagyok vele, hogy az enyémnél súlyosabb problémák is terhelik a rendőrséget. Tekintsenek el az enyémtől, s tárják fel az AAA autóháznál folyó költségvetési csalásokat, hamisításokat és a forgalmi engedély nélküli közlekedési biztonságát veszélyeztető értékesítési szokásokat. Tudom, hogy a cég prágai központú és a magyar hatóságok már többiben megbírságolták, mert figyelmen kívül hagyják a magyarországi törvényeket. Ennek ellenére így is elegendő a profit ahhoz, hogy ezt zsebből kifizessék, az ellenül eljárókat megvesztegessék és a hazai vásárlókat minden következmény nélkül megkárosítsák.

Levelemet a NAV és a Nemzeti Közlekedési Hatóság címére is közérdekű bejelentésként megküldöm.”

 

Exit mobile version