SzántóGráf

Jégpályát csináltak a tűzoltók – forgalmi zár a 26-os úton – tekeregtünk mint a rétes és a kígyó – billegett az ecsegi híd – jobban is megszervezhették volna a terelést – Kerényi fotók

Pechem volt. Pontosan ma délelőtt kellett Sajószentpéterre

Ennyi maradt a rakományból
Az ecsegi híd ami szinte csoda, hogy elbírta a kamionokat
Menni vagy nem menni

 mennem. Úgy fél kilenc tájban bemondták, hogy 26-os úton Miskolc határában kétsávos útlezárás van mert egy kamion lángol. Kiszámoltam, normális körülmények között másfél óra rátartással nyugodtan indulhatok.

Tévedtem. Még negyed 11-kor letereltek Szirmabesenyő felé majd bekerültem egy végeláthatatlan dugóba, s hosszú falvakon át tekeregtem egy félóráig Sajóecseg felé. Ott aztán bedugult a sor mivel az ottani Sajó híd csak korlátozottan, egy irányú terhelésre alkalmas. Lámpa ide oda fél óra elteltével jutottunk vissza a főútra. Na, akkor jelezte a útinform, hogy a zárat feloldották.

Nos, nem én lennék ha nem deríteném ki, hogy mi a franc tartott idáig.  Miért kellett mindkét oldalon a közlekedést ilyen hosszú időre megbénítani.Némi  fenntartással még el is fogadnám az illetékesek magyarázatát, de valami csak sántít. Ugye a Miskolc felé vezető sávon gyulladt ki a kamion ami a képeken is látható, gyorsan elhamvadt. A tűzoltók vízzel locsolták. A víz meg a jelenlegi mínuszban úgy ráfagyott az aszfaltra, hogy utána korcsolyázni lehetett rajta. Ezt a pár száz méteres szakaszt meg mindkét irányban síktalanítani kellett. A karbantartás kitűnően sikerült, visszafelé már tiszta, száraz volt az út, csak a parázsló kamion árválkodott az út mentén. Ezek után csak azt mondanám, ilyen tragédia bármikor bárhol megeshet, s még szerencse, hogy személyi sérülés nem történt. A forgalom elterelés viszont körülményes és szervezetlen volt. A kereszteződésekben álló irányítók szűkszavúak voltak. S morcosak, ha valaki kérdezgette őket, hogy meddig kell még várakozni és van e közelebbi egérút.  Mert volt illetve lett volna, Edelény felé egy félórát megtakaríthattunk volna, de mindenkit Sajóecseg felé küldtek. Oda ahol hol a vonat hol a híd teherbíró képessége miatt dugult be a sor.

Amit bátorkodok ajánlani, hogy hasonló esetek elkerülésére legalább 20 kilométerenként alakítsanak ki úgynevezett kerülő sávokat. Most ugyanis ezekben a szűk falvakba beszorult veszélyes szállítmányokat vivő kamionok szinte súrolták egymást.

S

Exit mobile version