SzántóGráf

A nagy csapat – tinikorban a Jóban rosszban – nekem ez a szellemi rágógumim – már a forgatáson is voltam

Korszakhatárhoz ért a Jóban rosszban szappanopera a szuper TV2 csatornán. Tizenkét évesek lettek. Nagyon szalad az idő. Dicsekszem, jórészt valamennyi fejezetét láttam.  S volt idő amikor az időbeosztásomat adáshoz igazítottam. Hiába ugratnak, nekem ez a hosszúra nyúlt sorozat az állandó szellemi rágógumim. Képes vagyok annyira átélni mind a gyerekek a bábszínházban a Vitéz Jánost. Bevallom, ennek a hülyeségnek a következményeként  van egy UPC és egy Telekomos visszajátszó boxom.  Megesett ugyanis, hogy az egyik elromlott én meg ott álltam kétségek között vergődve, hogy mi történhetett Pongrácz igazgató úrral vagy Konráddal. Ez az utóbbi a legkedvesebb szereplőm, színészem. Miatta még egy pesti színházba is felutaztam Az örült nők ketrecét megnézni, amiben főszerepet játszott. Szóval nyomon követem a sorozatot, s tapasztalom, hogy nem laposodik el. Sőt egyre izgalmasabb. Két éve, a szülinapomra azt az ajándékot kaptam – nem kell röhögni, a gyerekkor mindenkinél visszaköszön, súlyosabb szindrómákkal is – hogy egy rész forgatására elmehettem. Bejártam a stúdiót, ami egy kicsit illúzió romboló volt és találkozhattam a főszereplőkkel. Ami viszont jól esett, mert ugye valamennyit ismerem, s eljátszották, hogy ők is engem. Elvégre mire a szignál felhangzik már én is ott vagyok a képernyő előtt. Volt egy két rész amikor kerül amibe kerül Franciaországban vagy Ausztriában internetes változatban néztem vissza. S már régen gondolkodtam azon, hogy mennyien lehetünk még ennek a rabjai. Korábban ugyanis beszéltünk arról, hogy ha elegendően vagyunk szívesen fogadnak minket csoportosan egy-egy forgatási napon. Ott ahol a Jóban rosszban készül.

Érdekes, hogy minden színész karaktere az életben is hasonló
A nagy ászok, hiányzik a képről Konrád szerelme – a maffialány
A lobbi, gyöngyike birodalma aki vudu babával próbált gyilkolászni
A két főszereplővel
Exit mobile version