A közelmúltban írtam meg, hogy Csiba Gábor a megyei kórház főigazgatója jártában keltében csak az utóbbi időben hét életmentő segítséget nyújtott . Miután sokat kerékpározik könnyebben észreveszi a bajba jutott embereket. Emlékeimben él még, hogy Sátoraljaújhelyről hazafelé tartva elsőként állt meg egy árokba borult kocsi mellett. A mentőket is megelőzve nyújtott életmentő segítséget a súlyos sérülteknek. A Tapolcai kereszteződésnél egy kerékpárost élesztett újra. Mint mondja, orvosként mindez a világ legtermészetesebb dolga, sose nyugodna meg ha bárkit is magára hagyna az út szélén. Nos, mint a képen is látható e mellett a beteg fejsérült ember mellett többen is közömbösen elmentek ma délután a Miskolci főutcán. Mindenki részegnek gondolta. Csiba főigazgató meggyőződött róla, hogy a rosszul lett férfi teljesen józan és orvosi ellátásra szorul. A mentők megérkezéséig a helyszínen maradt és vigyázott a sérültre.
Tegnap helyi idő szerint 15.00-kor megkezdődött az AJC Global Forum 2019 Washingtonban. Az eseményen a terrorizmus, az antiszemitizmus, a zsidóság politikai szerepe és...
Nagy nap a mai. Megválasztják a tragikus körülmények között elhunyt Koncz Ferenc országgyűlési képviselő utódját vagy útódát – hiszen a kormánypárt jelöltje Konc...
Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet idén november végén, 21-29. között rendezik meg az Európai Unióban, amellyel a szervezők a hulladékok csökkentésére, az...
Hamarosan megkapom Kerényi László képeit is az eseményről. Addig is kiteszem a mobillal készített fotóimat. A Fiatal Reformátusok Szövetsége (Firesz), mint a Szlovákiai...
Talán az utolsó pesti újságíró bálon – ennek talán öt esztendeje egy népes baráti társaságban szórakozott. A hozzám hasonló öregek rögtön felismerték. Sőt...
2021. 01. 05., k – 16:05 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Megütött egy fiatalembert a villamoson, majd a támadón hárman vettek elégtételt. A rendőrök...
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. által üzemeltetett Zsarnai piac, a kormány márciusi koronavírus miatti veszélyhelyzet kihirdetése után bezárt. A hétfőtől érvényes...
Közel 20 évvel a legutóbbi magyar fejlesztésű lottó bevezetése és 10 esztendővel az Eurojackpot hazai megjelenése után új számsorsjátékot vezetnek be Magyarországon. Majdnem...
In memoriam: Dr. Palla Sándor Dr. Palla Sándor 1954. december 2-án született Gyöngyösön. Középiskolába Miskolcon a Földes Ferenc Gimnáziumba járt, majd Debrecenbe került...
A képek és a meghívás köszönhetők Szölősi György kollégának aki a magyar sportújságírók szövetségének elnöke, s akkoriban a futtbalakadémia sajtőfőnöke volt. ...
Ez a kereszteződés túl bonyolult ahhoz, hogy egyszerűen átjussunk rajta. Bármerről jövök biztosan hat percet kell várni a zöldre. Egyébként elég változatos errefelé...
A 282. ezred tartalékos tüzérzászlójának katonái sajátosan köszönték meg a gyerekeknek a bátorító rajzokat 2023. október 17. Fotó: Izraeli Védelmi Erők Avi/ujkelet.live Vaskardok...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség indítványa alapján, vasárnap a bíróság elrendelte egy 22 éves és egy 31 éves férfi letartóztatását, akik 2019. január...
A Népkerti Vigadó és Söröző jótékonysági vacsoraestet szervez december 27-én, kedden a Miskolci Nemzeti Színház javára. Az elszabadult energiaárak, az egész Európát sújtó...
JÚLIUS 23. KEDD 08:002019. 07. 23. 08:06 LEVÉL A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG BUDAPESTI NAGYKÖVETÉNEK, PASCALE ANDRÈANINAK Bayer Zsolt Tisztelt Nagykövet Asszony! Két...
dr. Panyi Béla Attila a Legfőbb Ügyészség Tanácsadó Testületének tagja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség nyugalmazott főügyész-helyettese a Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozata kitüntetésben...
Július elsejétől az unión kívülről érkező webshopokból, így a Temu mellett a Sheinről vagy az AliExpressről érkező csomagok után is vámot kell fizetni....
Barátom Kerényi László volt olyan kedves, hogy elküldte ezeket a képeket. Hátha sikerül felbosszantani , jómagam és még sokan másokat akik kihagyták a...