Egy hete próbálom túltenni magam, a Magyar Újságírók Szövetségében történt tisztújító közgyűlésen történtek után. Igazából nem is lenne érdemes ezzel foglalkozni. Egy kor elérése után ajánlatos tudomásul venni, hogy nem nekem kell megmenteni a világot. Meg ugye illene megtanulni, hogy az igazság odaát van. Én meg akárhogyan is helyezkedem mindig csak ideát vagyok.
Hogy miről is regélek, röviden elmondom. Jómagam 1969 óta vagyok tagja az újságírók szövetségének. Gyakornokként léptem be a kimondottan szakmai szövetségbe és nem nagyon mozgolódtam a szervezetben. Szerencsémre mindig volt annyi munkám, hogy csak a szokásos tagdíjfizetésre korlátozzam a tagságomat. Viszont kiélveztem minden előnyét, a balatoni nyaralásokat és a kedvezményes, soron kívüli autóvásárlásokat. Majd jött a rendszerváltás amely a szövetség státuszát igazából nem nagyon rendítette meg. Aztán 2015 nyarán merő kíváncsiságból küldötti szerepet vállaltam az éppen esedékes tisztújításon.Ott szembesültem, először, hogy ez a retrográd, a múltból átmentett képződmény nem más mint egy hatalmukat vesztett régvolt politikai álmokat kergető társaság.
Maga a szövetség pedig egy vagyonából kifosztott, kiforgatott szervezet amely csupa hétpróbás pesti tollforgatókból áll. A postabankos kedvezményezettekkel megegyező a lista. Tulajdonképpen rejtélyes módon eltűnt a szövetség két zászlóshajója az Andrássy úti palota és a Széplaki üdülősor. A székház egy kis darabja pedig még furcsa módon le is lett választva az ingatlanból. A szervezet egyetlen igazi bevétele ma már az új székház úgynevezett ingatlanhasznosításából származik. A tagdíj bevétel elenyésző, s ami szomorú egyre zsugorodik a tagság. Óriási a mínusz a gazdálkodásban.
A legutóbbi választás végső soron semmiben se különbözik az 2015 nyarán történtektől. Akkoriban Komlósi Gábor a KOS iskola tulajdonosa próbálta maga alá gyűrni a szervezetet. Fiktív módon a tanoncaival elnökké választatta magát. Most viszont a Népszabadság szerzett kilencven százalékos részesedést a vezetésben. Ez önmagában azt jelenti, hogy az elveszejtett lap szimpatizánsai, volt munkatársai egy pártsemlegesnek mondott szakmai szervezet farvízén hajózva mindannyiunk nevében fogják vélt sérelmeik sebeit nyalogatni.Ők azok akik sose hiszik el majd, hogy az újságírás, a lapkiadás se különb mint a karalábé termelés. Ha nincs vevő, ha nincs kereslet az árura, ha a tulajdonos nem lát fantáziát a termelésben akkor a karalábé helyett valami más zöldséget kell ültetni. Volt lehetőségem átnézni a küldöttek, a királycsinálók névsorát és a mögöttük lévő jelölő tagok státuszát. Most már csak azon töprengek, hogy azok a tagok akik küldötteket ajánlottak mennyire voltak tisztában mire is voksolnak. Egy tag egy küldöttet küldhetett a közgyűlésbe. Egy küldöttnek 10 jelölő cédulát kellett össze kuncsorogni. Látszólag így minden olyan demokratikusnak tetszik. S most jön a kérdésem – ha a jelölő tagoktól megkérdezném – drága kollégák ezt akartátok e , vajon mit mondanának. Fárasztó munka, idő van, meg teszem , felteszem a kérdés minden jelölőnek. A nemleges válasz is jelent majd valamit. Egyben a teljes tagsághoz is fordulok majd, hogy megtudjam a véleményüket.
Mennyiben értenek egyet azzal, hogy egy politikailag száz százalékosan elkötelezett , valamikori újság baráti társasága, amely a Pravdát is túlélte mennyire lehet irányt mutató mindannyiunknak.
A Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága a cégcsoport hét tagvállalata esetében, az év elején hirdetett vezetői álláspályázatot. A beérkező 128 dokumentumból, az...
Valamikor nagyon szerettem autót mosni. Az első Trabantomat addig csüszköltem, hogy már csaknem összement. A piros Ladámat is rendszeresen takarítottam. Majd jöttek a...
A jövő héten igazi különlegességgel várják a látogatókat a Szinva teraszon, ahol megfőzik az ország egyik legnagyobb, szabadtéren elkészített 4 emeletes „kocsonyatortáját”. aktuális...
Súlyos alvásszokások kialakulására figyelmeztet a tinédzserek körében a Magyar Alvás Szövetség. Míg a gyermekkori alvás szokásokat képesek a szülők kordában tartani, a felnőtt...
A lakosság körében népszerű online lakáspályázati lehetőség, október 28-án indul, melyen összesen 59 önkormányzati bérlakás kerül meghirdetésre, 2 pályázati forma keretében....
• Már elérhetők a Telekom új díjcsomagjai, amelyek hozzáférést biztosítanak a Spotify Premium zeneszolgáltatáshoz. • A legnagyobb díjcsomag korlátlan belföldi alapdíjas beszélgetést és...
Alkalmi munka – egy alig hét négyzetméteres kis szoba felújítására keresek egy vállalkozót. Kőmüves, festő, s műanyagburkoló munka lenne. Villanyszerelő is kerestetik. Miskolci...
A MNMSZ kötelességének érzi, hogy megszólaljon az egész médiaszakmát fenyegető kirohanásra. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség rendkívül aggasztónak ítéli a Fekete-Győr András Facebook-oldalára...
Az ügyész feladata döntően a büntetőeljáráshoz kapcsolódik, felügyeli a nyomozást, vádat emel. Az ügyészek azonban nemcsak bűnügyekkel foglalkoznak, hanem az élet más...
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Polgármesteri Hivatal központi ügyfélszolgálatán (Miskolc, Városház tér 8.), valamint a kihelyezett ügyfélszolgálatokon az alábbi időpontokban...
Kitűzték az új miskolci közgyűlés megalakulásának idejét, november nyolcadikán este öt órától kezdődik a városháza dísztermében. Ismertetik, a helyi önkormányzati választás eredményét majd...
Minden eddiginél gazdagabb programkínálattal várja látogatóit Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménye, az idén 25 éves Zempléni Fesztivál. A programsorozat augusztus 12-21. között...
A miskolci locsoló autó a Kazinczy Ferenc utcán, pénteken reggel amikor a hőmérő higanyszála még a negyven fokot ostromolta.Kaptam a permetből, s megmondom,...
Vendégem volt ma a Vágatlanul műsorában dr. Breitenbach Géza a praktizáló háziorvosok szövetségének elnöke, aki korábban csaknem négy évtizedig mentősként is dolgozott....
Életének hatvankilencedik esztendejében elhunyt Kobold Tamás Miskolc volt polgármestere. Bucsúztatása október 14.-én 11 órakor a Vasgyári katolikus temetőben. Temetéséről később intézkednek. Kobold Tamás...
Több mint elgondolkodtató. Kinyitom a mai lapokat, s mit látok , újabb tíz vallási közösség kérte az egyházkénti elismerését. Hiába, kérésüket elutasították. Megjegyzem...