SzántóGráf

Miskolcon debütált, Botka László az MSZP miniszter elnökjelöltje – fizessenek a gazdagok, beígérte az elszámoltatást – egyenlőség, testvériség…?

A sorból kiemelkedik – a miniszterelnök jelölt

Molnár Gyula pártelnök után , Botka László Szeged polgármestere, az MSZP miniszterelnök jelöltje beszélt tegnap a Miskolci Kossuth szobornál. Többek között Március idusáról, a legnagyobb nemzeti ünnepünkről is szólt. Úgy, hogy követeléseit, a programját pontokba szedte. Mint botcsinálta politológus nem szívesen írom le: papírról jobban is lehet szónokolni. Ha rajtam múlna még idejében keresnék egy másik jelöltet. Persze csak akkor, ha komolyan is gondolják a következő választáson való kihívást. Magam se vagyok a szavak embere, viszont kényszerűségből már  tudom mit jelent a pódiumon való szónoklás. A nyilvános beszédkészség csak egy adottság amit sokat kell gyakorolni. Akár otthon a tükör előtt, a családnak vagy a párttársaknak. Remélem csak akad egy bátor hívője aki neki is megmondja ezt.

A beszéd tartalma is fontos. Tudom, hogy minden politikus alapvetően a választók hiányos emlékező tehetségére építkezik. A merjünk nagyot mondani már nagyon jól bevált. Nem tudhatom, hogy maga írja e a mondókáját vagy már van saját beszédírója, de szívesen figyelmeztetném – a társadalmi osztályok összeugratása már régi, lejárt lemez. Igaz, kis körletekben, szűk környezetben jól hangzik. Ám ezt közvetítette az ATV . S ebből sokaknak csupán annyi csengett ki, hogy jön a luxusadó. Hallottad a Botka nekiment a gazdagoknak. Mondta, hogy nem a Fidesz ellen küzd hanem a vagyonosodás ellen. Nem  mondta ki, de érzékeltette, ha ő lesz a kormányfő vége a szegénységnek, annyi a nyomornak. Ja és az adózást is helyre rakja. Az egy millión felül keresők majd megnézhetik magukat. Szinte jó volt hallani, hogy engem már ez a veszély nem fenyeget.

A demagógia a politika legveszélyesebb fegyvere. Akár visszafelé is elsülhet.Luxusadó – szerintem ettől az összes parlamenti képviselő az összes patkóban hidegrázást kap. Minek olyanokat ígérgetni amiket amúgy se lehet betartani, megkövetelni.

Szerintem tegnap este  a kormánypártoknál mindenki Botka László egészségére koccintott.

Exit mobile version