SzántóGráf

Alapító tagját gyászolja a Gyógyulj Velünk Egyesület

Dr. Udvari LászlóNéhány hónappal ezelőtt, már súlyos betegen is feladatának érezte, hogy a tisztújításkor a Gyógyulj Velünk Egyesület elnökségi tagja maradjon. Sok-sok betegtalálkozó és előadás megszervezése, az egyesület betegek szemszögéből íródó tájékoztató kiadványsorozatának elindítása is az ő nevéhez fűződik. Az általa az emésztőszervi daganatos betegségekről és a prosztatarákról szerkesztett kiadvány sok ezer betegtársnak nyújtott – és nyújt a mai napig – segítséget szerte az országban.

Aktivitása fiatalokat megszégyenítő volt, életének 82. évében távozott közülünk.

Udvari László egykor volt a Magyar Államvasutak elnöke is, egy országos stratégiai vállalat  vezetője, ám sosem éreztette azt, hogy a civil szervezeti – sokszor szélmalomharcnak tűnő – munka derogálna számára: az emésztőszervi tagozat vezetőjeként munkáját mindvégig közvetlenség, alapos felkészültség, szakmai és emberi alázat, elhivatottság jellemezte.

Felejthetetlen halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása a református egyház szertartása szerint, Budapesten, a Rákospalotai köztemető XV. kerület Szentmihályi út 111. 2. sz. ravatalozóban 2017. március 17-én, pénteken 10:30-tól lesz.

Tisztelettel adózunk emlékének. Igyekszünk úgy dolgozni tovább, ahogyan azt Ő is elvárná.

Gyógyulj Velünk Egyesület

Exit mobile version