Egyre gyakrabban hallok a sorkatonaság a visszaállításáról. Először a Jobbik feszegette a témát, s úgy tűnik a kormánypártok részéről is támogatnák. Nem vagyok militarista, magam se örülnék ha két vagy három évig egy nyolc ágyas kóterben kellene éjszakáznom. Korábban se volt kedvem a hajnali ébresztésekhez, a hason kúszáshoz a csillagosok csicskáztatásához, de megfontolandó a honvédség létszámának a megemelése.
Ha azt nézzük, hogy most a határőrség felszámolása után lasszóval fogdossák az önkéntes határvadászokat hiányzik a sorállomány. Tehát lehet választani, ismét besorozzuk a fiúkat és a lányokat is vagy csábítóan kiemelt javadalmazást szavazunk meg a zsoldosoknak. Azoknak akik helyettünk kockáztatják az életüket. Akármennyire is gépesítjük, automatizáljuk a határzárat csak szükség van élő erőre.
Folytatom: mi szól a sorkatonaság visszaállítása mellett? Az idősebbek azt mondják, a hadsereg valamilyen formában a leghatásosabb nevelőhely. Utólag még a legcsúnyább emlékek is megszépülnek is csak a nehezen induló bajtársiasság pillanataira emlékszünk. Sokak szerint a bevonulók jó része ott találkozott először a fogmosó kefével, ott tanulta meg a rendszeres életmódot, ott szembesült a tényekkel, hogy a jogaink mellett kötelességeink is vannak.
Az átkos rendszer honvédsége egyben egy hatalmas olvasztótégely volt a különböző társadalmi rétegek számára. Még az úgynevezett munkás hadosztályok is amelyben még szakmát is kaphattak a hátrányos helyzetű fiatalok. Az ágyam mellett a korán elhunyt Édesapán katonafotója lóg. Egy másikon a bajtársaival látható egy Szent Anna melletti fényképészműhelyben. A vitéz urak nem valami meggyőzően mosolyognak a kamerába. Nem is csoda, Édesapám a nyíregyházi gépesített egységnél volt sofőr csaknem egy évig. Majd a háború idején megjárta a poklok poklát. Azokat a katonaéveket már nem lehet összehasonlítani a nyolcvanas évekkel, amikor már kötelező volt a pizsama és lehetővé tették a civil kimenőt. S nem csak határvadászok kellennek.
Az élet bebizonyította, a katonaság nem csak kukoricatörésre jó. Vannak polgári katasztrófahelyzetek, hófúvások, árvizek és a földrengések amikor szükség van egy fegyelmezett szervezett reguláris egyenruhás alakulatra. Nem a munkásőrségre gondolok, amikor eszembe jut, hogy Amerikában micsoda jól működik a pártoktól független Nemzeti Gárda. Valójában ez az intézmény egyesíti a hadseregből kiöregedett fegyverforgatókat és a sereg tervszerű személyi utánpótlásának bázisát. Amikor kiöntött a Sajó látni kellett volna az íróasztalok mellől kivezényelt egyenruhások szuszogását, erőlködését. Így se volt elegendő ember a homokzsákok rakásához. Az se titok, hogy nem mindenki kedveli katonáskodást.
Drága mamám is hegyeket mozgatott meg, hogy elkerüljem az angyalbőrt. Ma már nem titok, hogy akkoriban számos kiskapu volt az elvesztegetett éveknek tetsző katonaság elkerüléséhez. Később ezt már polgári szolgálattal is ki lehetett váltani. Most keresem, hogy az unión belül hol van még sorkatonaság.
Nos, sok országban megmaradt. Sőt újabban egyre többen ismét a visszaállítása mellett döntöttek. Például a finnek. Azt nem mondanám, hogy zokszó nélkül ment, de belátták, helyzet van. Furcsa, de egy szövetséges NATO ország – ne találgassák – a Törökök egy elszabadult hajóágyúként torkunkra tették a kést. Pénzt, megértést kérnek, követelnek vagy ránk engedik a menekültáradatot. Az itt lévő törökök is meg kapták a parancsot – három gyerek helyett ötöt kell nemzeniük. A demográfiai időzített bomba már is ketyeg.
