SzántóGráf

A legbefolyásosabb személyek listája – aki tudja írja meg – szerkesszünk közösen!

Amikor még ez a kép készült megyénk egyik hetilapjában megszerkesztették a régió legbefolyásosabb embereinek a listáját. Emlékezetem szerint ez a névsor vagy két egymást követő esztendőben is összeállt. S noha a politikai, kormányzati felállás szinte semmit se változott a lista alaposan átalakult. Érdekes módon  az olvasók, a tűzhöz közelállók több olyan személy nevét is bedobták, akikről egyébként a nagy közvélemény nem is tudott sokat.A pénz a politika és a hatalom jegyben járnak. Keresik egymást, mégis ritkán lépnek frigyre.S még amire emlékszek, hogy azon a listán sokkal több sikeres nő szerepelt mintsem gondoltuk volna. Szűcs Erika aki már  az átkosban is a befolyásosak között volt szinte a 2010 -es kormányváltásig a víz tetején tudott maradni. A polgármesterek mindig is az élen szerepeltek, bár különös módon soha se kerültek az elsők közé. A képviselők, a pénzemberek, a vagyonosabbak az országos nagy politikában is ismert helyi emberek viszont szép számmal taroltak ebben a mezőnyben. Ki segít a szerkesztésben, ki az aki tudja, ismeri, hogy ki a legbefolyásosabb közéleti személy a megyénkben. Írja meg !

info@szantograf.hu

( A fenti kép egy márciusi sajtónapon készült. Kobold Tamás polgármester úr kitüntetéseket ad át a Déli Hírlap munkatársainak)

Exit mobile version