SzántóGráf

Munkaidő után nincs telefon és a-mail nézegetés – álom, álom édes álom – rabjai a gépnek

Egy frissen hatályba lépett jogszabály szerint az ötven főnél több munkatársat foglalkoztató francia cégeknek belső szabályzatban kell rögzíteniük, hogy dolgozóik mikor nem kötelesek válaszolni a céges telefonokra és e-mailekre.

A jogszabály annak a tavaly májusban elfogadott – és nagy tiltakozást kiváltó – törvénycsomagnak a része, ami többek között a munkáltatóknak lehetővé tette a dolgozók könnyebb elbocsátását.

A munkaidőn kívüli rendelkezésre állással az egyik legnagyobb probléma az, hogy miközben sok vállalat természetesnek tartja, hogy dolgozói szinte bármikor elérhetőek, ezt nem számítják túlórának, így díjazást sem fizetnek érte. A Daimler német autógyártó két éve szigorúbb rendszert vezetett be, dolgozóik a szokásos „irodán kívül vagyok” válaszüzenet helyett azt a lehetőséget is beállíthatják, hogy az ekkor érkező levelek automatikusan törlődjenek, amiről persze a feladó értesítést kap.

 

 

 

 

Exit mobile version