Szántó István
Related article
Velünk a Város frakció közleménye „BÁR KEVESEBB A BŰNCSELEKMÉNY, KOMOLY GONDOKKAL KÜZD A RENDŐRSÉG”
„A rendőrség által elvégzett munkát jelző adatok kedvező képet mutatnak, kijelenthető, hogy Miskolcon jelentősen csökkent a bűncselekmények száma – közölte pénteken...
A kicsinek is örülni kell – padocskák a Budapest bank előtt , a villanyrendőrnél
Hahó – egy apróság , kihelyeztek néhány míves padot a villanyrendőrnél a Budapest bank előtt. Nem fizetős, a buszmegállóban várakozók pihenhetnek rajta a...
Hogyan oltottuk a korai szexuális tudásszomjunkat – orvosocskáztunk és olvastuk a szakirodalmat – a lányok irigykedtek, hogy mi állva is tudunk pisilni
Próbálok visszaemlékezni, vajon a mi időnkben hogyan eszméltünk rá, hogy melyikünk a fiú és miként, s mikortól ébredezett bennünk a nemiség. Tragikus, mi...
Amikor a másodpercek is számítanak – Csiba Gábor életeket mentett a sztrádán
Ismét életeket mentett Csiba Gábor főorvos, miniszteri biztos. Mint ismeretes idáig legalább tízen nekik köszönhetik az újraélesztésüket. Gábor ugyanis akár kerékpárral karikázik Miskolcon,...
Lakossági felmérés indul a megújuló Miskolc Pass Classic kártyáról
A Miskolc Pass Classic Magyarország egyik legmodernebb városkártyájaként 2016. december 16-án debütált. A kártya kizárólag állandó miskolci lakcímkártyával rendelkező lakosok számára...
Rátámadtak a MAZSISZEM elnökére – antiszemita provokáció Nyíregyházán – hajtóvadászat az elkövetők ellen
Budapest, 2019. augusztus 16., péntek (OS) Antiszemita atrocitás érte a MAZSISZEM elnökét. Rosenfeld Dániel Imre immár több mint 1 éve látja el...
Varga Andrea ünnepi beszéde -ne árkot ássunk, nyújtsunk egymásnak békejobbot – Misley Emese emléktáblájánál
A hallgatóság , az ünneplők könnyes szemmel, meghatottan hallgatták Varga Andrea önkormányzati képviselő megemlékezését. A jelenlévők kérésére közzéteszem a beszédét. Ez tulajdonképpen a...
Az Önkormányzati Adóhatóság tájékoztatása a 2022. II. félévi adófizetési kötelezettségekről és adószámla kivonatról
A helyi adók (építmények utáni építményadó, az iparűzési adó/adóelőleg) második félévre esedékes összegeit 2022. szeptember 15. napjáig, a II. félévi...
Ismét megadta magát az eternit cső – a szokásos hétvégi csőtörés most se maradt el – gyors csapatmunkában dolgoznak az elhárítók
A mi utcánk oly mesés, minden hétvégén egy csőtörés. Mivel nagy tisztelője és adózója vagyok a miskolci vízműnek minden kutyasétáltatáskor leellenőrzöm a körzetünket....
Az ihlet tengerében az Avasiban – megjelent a Miskolci Naplóban – Mi maradt a gigantikus méretű luxusszállodából a nyolcvanas évekre? Az épülettömb por verte udvarán sorjáztak az egymásnak tapasztott kamrák és a vagyont érő garázsok
Széchenyi utca 33., kétszintes épület egy szebb napokat látott lépcsőházzal. Valamikor hajdanán ez a miskolci belváros legelegánsabb szállója volt. Körgangos Grand Hotel, minden...
Közeleg a nagy nap – találkozik a negyedik H – mi akik 1969 -ben köszöntünk el egymástól
Hahó, november 22. érettségi találkozó. Meeting Miskolcon 14 órakor a Mesterek éttermében. Mi dr. Hevesi Attila osztályfőnök úr, negyedik H osztályának tanuló megtartanánk...
Csak velem kivételeztek – tényleg találkozhatunk a bíróságon – akár egy cellát is kaphatunk -a rémálom élőben folytatódik
Miskolc. Szántó Pistával találkozhatunk a bíróságon január 11. szombat, 09:39 | Jó a sajtóm. Kollégám egy az egyben átvette a rendőrségi és...
Szegfű Gyuri Miskolcon – harminc évig nem láttuk egymást – tavasszal leteszi a lantot
A képen látható úr Szegfű György nemzetközi barátom, aki a legutóbbi miskolci dedikálásomon jelen volt. Köszönöm neki. Annyit illik tudni – hogy sokáig...
Itt bizony örömlányok árulták a bájaikat – amikor a nagykövetet pőrén vezették el a zsaruk – nem élt a mentelmi jogával
Wilk Lajossal, budai barátommal sétáltunk a Rózsadomb aljában. Mióta a fővárosban él – lassan csaknem harminc éve mindent, mindenkit ismer a környéken. A...
Önállósult a baloldal jelöltje – a plakátok átragasztva – vajon így marad e októberig
Pásztor Albert doktor független polgármester jelölt. Látom a plakátokat a városban, amelyről a jelölő pártok neveit letakarták. Ezzel semmi rosszat nem mondanék, hiszen...
Digitális Miskolc Program: tájékoztatás a laptopok használóinak
A “Digitális Miskolc Program” keretében térítésmentes használatba kapott laptopokkal kapcsolatban Dr. Ignácz Dávid, Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője...