SzántóGráf

Koncert a konyhánkban – szárnyalt Kincses Veronika kincses hangja – Xavér eljátszotta az Internacionálét

Tessék elképzelni, hogy a konyhánkban Kincses Veronika énekel. Nyitott ablaknál. Szárnyal a kincset érő hangja az egész Derkovits utcában. S kíséri – az én játék orgonámon Varnus Xavér. Próbálnak, az esti színházi fellépésre. Majd a társaságból beszól valaki, hogy mást nem tudtok? S Xavér vált, az Internacionáléra. Mondja, nincs betiltva, ne zárjuk be az ablakot. Igen a sztori olyan sejtelmesen szürrealista. Mégis azt kell mondanom, így történt szó szerint. Egyszer már fel is tettem ezt a videót, amelyen megörökítettem a ritka házi koncertet. S történt mindez akkor, amikor az Észak segélykoncertet szervezett a miskolci nemzeti színházban a cunami áldozatainak a megsegítésére.  Több mint két millió forintot gyűjtöttünk, úgy, hogy a művészek lemondtak a tiszteletdíjukról, s a színház se kért bérleti díjat. Sőt az utolsó pillanatban derült ki, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel egy napon két előadást kellett tartani. Na erre gyúrtak a fellépők a konyhánkban. Itt mondom ha valaki még nem tudná, én se kértem semmit a próbaterem használatáért. Még a saját orgonámért se, amit erre az alkalomra kölcsönöztem ki. Xavérnak.

Csupán annyit, hogy rögzíthessem a házi koncertet.S, ne feledjem, éppen akkora készült el az orgonaművész kedvence a sólet, tojással és füstölt kolbásszal gazdagon.  A művésznő is hezitált, vajon fellépés előtt milyen hatással lehet ez a finomság az előadásra. Majd a művészek feladták, leszámoltak az aggodalmaikkal. S eltűnt a nagy tál sólet az utolsó szem babig. A közönség észre se vette.

 

Exit mobile version