SzántóGráf

A Miskolci zsidóság története vasárnap a Miskolci televízióban – Kerényi László nagy sikerű filmje a Holokauszt emléknapján –

Az országban talán egyedül Miskolcon  döntöttek úgy, hogy a Holokauszt emléknap alkalmából minden oktatási intézményben levetítik a Miskolci zsidóság című filmet amelyet Kerényi László dokumentumfilmes készített.Úgy, hogy közben minden évben újabb momentumokkal , visszaemlékezésekkel gazdagítja az alkotását. Legutóbb a miskolci filmfesztiválom vetítették le a kisteremben ahonnan több százan kiszorultak. A végén hosszan ünnepelték az alkotót aki megrendítően szép és őszinte művet teremtett. Talán azért is mert szívéhez közel állt a téma, s lelkes kutatómunka előzte meg a film minden részletét. A sors különös játéka, hogy időrendileg a zsidó és a keresztény húsvét az idén ismét egybeesik. Ráadásul a tavaszi szünet miatt is az a döntés született, hogy ezt a filmet vasárnap sugározza a miskolci televízió.( Jómagam előre felkészültem az ezzel kapcsolatos kritikákra. Lesznek akik kifogásolják, miért is ne tehetnék, hogy miért éppen húsvét vasárnapján tűzik műsorra. Válasz, mert most van a Holokauszt emléknapja. Akik ezt mondják ne feledjék a Szentatya és sok más katolikus és más keresztény felekezet vezetőjének a szavait – miszerint zsidóság nélkül nincs kereszténység. Tehát a műsor időzítése korántsem olyan szentségtörés mint amilyennek egyesek vélik majd.) A fenti képen a lerombolt, a felrobbantott Palóczi utcai zsidó templom.

Hamarosan megújul a miskolci zsinagóga .
Exit mobile version