SzántóGráf

Ha tehetném – kellene egy arculatvédő kommandó – felkérés, figyelmeztetés után jöhet a szankció – majd a jelzálog

Időnként kedvem támad egy kicsit kötekedni. Ha ős-miskolciként egyszer tehetnék valamit a városomért hoznék egy minden szankcióval felvértezett rendeletet. Persze  a mostani közgyűlésben ülők is megtehetnék ugyanezt. Hogy készülne egy úgynevezett város arculatát védő intézkedés. Egy bizottság minden hónapban feltérképezné, hogy melyek azok az épületek amelyeknek a gazdáit kötelezni kell a felújításra. Egy-két három figyelmeztetés majd közös költségen elvégezzük a munkálatokat és ezt jelzálog formájában ráterheljük az ingatlanra. Ez a kiemelt védett belvárosi épületekre vonatkozna, azokra amelyek meghatározzák Miskolc arculatát.Autózás mellett gyakran gyalogolok és a következőket fedeztem fel.

Szerintem a MÁV igazgatóság kapujánál legalább egy félévtizede áll az állványzat. Semmi jel nem mutat arra, hogy ezen változtatnának. Ez végül akár történelmi örökség is lehet. A miénk. Ki hiszi el, hogy ez az állami mamutcég nem képes ezt rendbe hozatni. Ha tényleg így van ódzkodom majd a vasúti utazástól is.

Örülök, hogy a régi MIHŐ épületet csak felújítják. Régóta szégyenletes állapotban leledzik, de most aztán épül. Megtetszettek nézni azt a fa alagutat amelyet a gyalogosoknak ácsoltak. Monumentális, mestermunka. Úgy meg van csinálva, hogy akár húsz évig is jó lesz.

Különben nálunk nagy hagyománya van a nagy építkezések elhúzódásának. Csak a Pátria telek a robbantás után 17 évig állt üresen a város szívében. Ja és a címképen – egy sor több jobb sorsra érdemes szép épület látható. Na ezekre gondoltam – ha a gazdi nem lép – legalább egy Patyomkin módi javításra  se képes – akkor jöjjön a városházi brigád. A jövőben közösen gyűjtsük össze az ehhez hasonló házak fotóit. Most mondom, a volt BM óvoda, amely korábban zsidó fiú kollégium volt, a jövőben az EMI tulajdona lesz. Megkapták. Remélhetően pénzük is lesz a felújításra.
Exit mobile version