SzántóGráf

Éjszakai műsor – elszenvedtük a fázishiányt – plusz négy forint a kiszállásért – változott a telefonszám – együtt érzek a szerelőkkel

Talán négy óra tájban észleltem, hogy áramszünet van a lakásunkban. Kint zavartalan volt a közvilágítás, ebből arra következtettem, hogy olyan nagy baj csak nem lehet.

Az ilyenkor szokásos módon elővettem az összes háborús kellékeimet, köztük a powerbankos lámpáimat és ellenőriztem a kapcsoló szekrényt. Láss csodát minden biztosíték a helyén volt.  S ami különös , a fél lakásban, hol itt hol ott pislákolt a fény. Csak a hűtők és a fűtés szabotálták a családi békémet. Gyakorlott ügyintézőként rögtön hívtam az ELMÜ ügyfél szolgálatát.

Ha nem tudták volna  06 40 282828 – ezt mondta a mindent tudó telekomos tudakozó – ám ezen a számon jelezték, ez már a múlté.

Az új számuk 46 535 535  – kapaszkodjanak meg negyedórán belül felvették. Szakszerűen prezentáltam a gondomat, amire kiküldtek a kapcsolószekrényhez ahol telefonos távirányítással közösen néztük át a biztosítékokat. Ismét kiderült, nálunk minden oké, de ennek ellenére a házunk olyan féloldalas áramellátásban szenved. Kérkedtem a műszaki tudásommal – rákérdeztem – esetleg fázishiány lehet … . Lehet. Erősítette meg az ügyeletes diszpécser majd elmondta, hogy ha csoportos hiba van akkor nem szólnak, csak úgy megjavítják. Ha csak engem érint a hiba, azaz nálunk van a zűr akkor kijönnek kijavítani. Ám készüljek fel – ezt már a gép hang is jelezte – ha kiderül, hogy mi vagyunk a hunyók akkor 6554 forint kiszállási díjat kell fizetni.

Leokéztam, de a kisördög megkérdeztette velem – hogy mire lesz a négy forint. Az első három számmal semmi bajom, de azt a négyest már sokkalom. Tény, hogy hajnaltájt , viharban nem mindenkinek működik a humorérzéke, így egyenes választ kaptam – az energiahivatal így határozott. Kiszámolták, s pontosan négy forintra kerekedett a költség. Ez átalány , Miskolcon és Kukutyinban is ennyi. Visszaadni meg nem tudnak, nincs forintosuk. Tanulság – a tudakozó miért nem tudja az Elmü számát? Mikor ezeket a sorokat pöttyögöm árad a fény a szobámban.S együtt érzek azokkal a munkásokkal akik most ebben a zord időben éppen most huzagolják a magasban a  leszakadt vezetékeket. S a hírek szerint három napra való nonstop munkájuk gyűlt össze. A bolondosan áprilisi jó időben.

A fenti képet én is loptam ugyanonnan ahonnan ők.

 

Exit mobile version