SzántóGráf

Üldözött képek – művészek felvételei a művészekről – amikor veszélyes volt az ofotért laborja – gimnasztika otthonra

Messze távol , sehol egy halőr. kattintsunk egyet. Hátul Badacsony, ennek a képnek igazi Balatoni filingje van. Egy ilyen melltartó nélküliség sokba kerülhetett – utólag – de szerintem megérte

Jómagam az Antikvárium és a kalapos közötti Ofotért üzletbe jártam előhívatni. Alig voltam tízesztendős amikor megkaptam az áhított Pajtás masinámat amihez disznóbőrös tok dukált.  Emlékszem akkoriban még soknak számító, de elfogadható  160 forint volt és hatszor hatos képeket produkált. Ebből is csak 12 kockát tudott, később viszont már 36-osok jöttek. Mivel jól ismertek, barátaim is dolgoztak ott, elárulták, hogy a rendőrségnek is dolgoznak. Egy időben Nagy Pál százados, az erkölcsrendészet oszlopos tagja rendszeresen bejárt a laborba, ellenőrizni az éppen horogra akadt erotikus tartalmú képeket. Nagy balfék volt aki ilyen negatívval  az állami boltba ment kidolgoztatni . Itt ugyanis többféle kellemetlenségben lehetett része.  Egy a gyanúsan sok, pornográfnak tetszőket jelentették a rendőrségre. A képek készítőjét  és a rajta szereplőket meghurcolták. Ki tudja milyen jogcímen, talán a nemes szocialista erkölcs áthágása miatt. Az is megtörtént , hogy a laboránsok eltették a képeket és közölték, hogy a film előhívás közben fényt kapott. Szóval az  álszentségbe hajló erkölcsök  párt és rendszer semlegesek. Különben nekem ott volt Vasvári Bandi barátom a szomszédban a nagy csemege melletti udvarban akinek saját laborja volt. Sőt a műtermében akár ilyen olyan képek is készülhettek. Saját felhasználásra és eladásra is. talán ennek a buzgóságának a következményeként kellett Budapestre költöznie majd onnan Amerikába ment. Utolsó levelében annyit kért, hogy küldjem el másolatban a kohóipari technikumi végzettségét igazoló bizonyítványát. A borítékba betett egy ötdollárost a költségeimre. A feladatot sikeresen teljesítettem. S íme néhány kép amely túlélte az átkost. Szörnyűek. Arra gondolni, hogy az itt szereplők ma már talán szép korú dédik lehetnek. S, hogy a szépség, a fiatalság is csak egyszeri, múlandó. Addig élvezzük míg megadatik.

De, ismerős tetszik lenni
Ez ám a kitárulkozás, egy ilyen kép miatt akár börtönt is kaphattunk
Gimnasztika házi felhasználásra, tetszik látni azt ajtót ott jobbra. Mintha valahol már láttam volna
Exit mobile version