Szántó István
Related article
Pillanatképek az életünkből – a nagyobb nyilvánosság megteremtésére- kevés szöveg, sok fotóval – gyúrtunk a jövőre
A 2010-es választást követően az Észak stratégiai vezetése úgy döntött, hogy a következő időszak nagyobb nyilvánosságának a megteremtésére meghívjuk a régió újonnan megválasztott...
Szirmabesenyői kitüntetések
Augusztus 20-án Szirmabesenyőben Huszti Gábor polgármester köszöntője, illetve Csöbör Katalin országgyűlési képviselő beszéde után kitüntetéseket adtak át a képviselő-testület által érdemesnek tartott személyek...
Sosincs csendélet a lakáshivatalban – megjelent a Miskolci Naplóban – érdemes volt gyerekeket kölcsönözni a sorbaálláshoz
A mi házunk oly mesés. Cikornyás külsejű, egyszintes, gangos, a belváros szívében. Kozslik ügyvéd úr családjától államosították. A kilenc bérleményből egyetlen egyben van...
Agyonverték az idős asszonyt, hogy megszerezzék értékeit – nyereségvágyból gyilkoltak Nyéstán
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a...
Harmadszor is energiatudatos vállalat címmel ismerték el Coop üzletláncot – A 2018-as és 2019-es év után 2020-ban immár harmadik alkalommal ismerték el Energiatudatos Vállalat védjeggyel a COOP Gazdasági Csoport fejlesztéseit. A kitüntető címet a köztársasági elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. által működtetett Virtuális Erőmű Program energiahatékonysági kiválósági pályázatának keretein belül kapta meg az üzletlánc.
Budapest, 2021. május 21. – A 2018-as és 2019-es év után 2020-ban immár harmadik alkalommal ismerték el Energiatudatos...
A taljánok bepróbálkoztak – asztalt akartak vetetni – ki itt a maffiafőnök
Hogy, hogy nem minden jobb társaságban van egy hangadó. A főnök, aki megmondja most hová is kell mennünk. Irány Bécs emblematikus piaca a...
Tora a galériában – szakrális ereklye ami egyenes uton nem kerülhetett volna oda – többezer dolláros ertek
Tetszenek e emlékezni, hogy a közelmúltban a miskolci régiségvásáron egy Torat árultak.A szakrális ereklye a zsido vallás szerint soha nem kerülhet magántulajdonba ,...
Jön – Veres Pál interjúja – mi inspirálta a polgármesterségre – meddig kapaszkodunk még a szenes csúszdán –
Veres Pállal, a Földes Gimnázium igazgatójával, a Velünk a város szíve egyesület polgármesterjelöltjével beszélgettem csaknem egy órát. Hamarosan kiteszem az interjút. Jelenleg a...
RENDŐRNAPI ELISMERÉSEK EDELÉNYBEN – Molnár Oszkár polgármester adta át a díjakat
e 04. 30., k – 12:11 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Rendőrség Napja alkalmából az Edelényi Rendőrkapitányság több munkatársa részesült polgármesteri elismerésben. A...
Mea culpa – maradok a Vodánál – ez volt a múlt – ki volt a nagyobb balfasz – így bízzál meg a Vodafone parkolási rendszerében – az ERpark nem ismeri a méltányosság fogalmát
Na, mea culpa. Frissiben írom, hogy nyitott kapukat döngettem. Felhívtam az 1270 ügyfél szolgálati számot, hogy csatába induljak . Majd úgy jártam mint...
Végrehajtotta első repülését az orosz Tu-160M hadászati rakétahordozó
Végrehajtotta első repülését a teljesen újonnan kifejlesztett Tu-160M orosz szuperszonikus hadászati rakétahordozó – közölte szerdán a Rosztyeh állami vállalat sajtószolgálata. A gép a...
Most jegyezze meg – augusztus negyedikén Tunki fesztivál Hercegkúton – itt találkoznak a Kárpát medence német sváb közösségei – főzőverseny lesz, erre a várják a kóstolókat
Most tessék beírni a naptárba – az idén pontosan augusztus negyedikén, szombaton lesz a Hercegkúti falunap. A Tunki fesztivál. Az idén erre a...
Legyen rend az ország házában!Székely Sándor H/17604 címen benyújtotta határozati javaslatát az országházi alkoholtilalom érdekében
A javaslat az ISZOMM miniszterelnök-jelöltje, Szanyi Tibor felvetése nyomán készült, ám annál jóval szigorúbb, ugyanis nem csupán a bódultság tilalmára, hanem a törvényhozás...
EMMI: Elismerések a nemzeti ünnep alkalmából – keressük a régiónk díjazottait
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Balázs Béla-díjat adományoz a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenység, valamint művészi és tudományos teljesítmény elismeréseként Bergendy Péter rendező,...
Zsugyel János küldte – Kazinczy boldogsága (Széphalom)
Beértem Széphalomra. Egy sor fehérre meszelt falusi ház mellett vitt az út a parkig, amelynek vasrácsos kapuja mögött, a szelíd lankájú domb tetején...
Lakossági fórum Berettyóújfaluban – szavaznak a börtönkórházról – Csiba Gábor miniszteri biztos a népszavazásról
© Fotó: Kovács Péter Berettyóújfalu - Egyhangú szavazással helyi népszavazás kiírásáról döntött a berettyóújfalui képviselő-testület csütörtök délelőtti ülésén egy korábbi határozatának visszavonása ügyében. A...
Ezt már olvasta?
No Image