SzántóGráf

Kerényi László portréi Bodrogkeresztúrból – vasárnapi felvételek

Ezek a portrék vasárnap készültek Bodrogkeresztúrban ahol a Chászidok megemlékeztek Steiner Sáje rebbe halálának évfordulójáról. Amit tudni kell, hogy a képeken látható emberek ősei itt születtek, innen vándoroltak ki a világ másik felére. Magyarságukat sose felejtik el. Mindannyian őrzik apáik nyelvét. A helybéliek tudják, hogy Sáje idejében a zsidók kereskedelemmel foglalkoztak. Boltokat üzemeltettek és nekik is köszönhető, hogy a vidék neves borai mindenhová eljutottak a világba. Tettünk egy különös kísérletet. Számítógéppel. Az arcukat meghagyva, szakállukat eltüntetve mindannyiukat egy itthoni szokásos ruhába bújtattuk. Mit mondjak egyáltalán nem tűntek tájidegennek. Bizonyítván, hogy ha itt maradnak ők is a helyi társadalomhoz integrálódva a neológ magyar zsidó hagyományokat követik. Követhetik.

Exit mobile version