SzántóGráf

Immár három esztendeje  levelezek, küzdök a hazai bankokkal. Hiába. Bár tökigazam van, nagy ívben leszarják. Időnként kapok egy két olyan sablon választ amivel tapétázhatnék. Államtitkári szinten próbáltam az igazságot keresni, de eredménytelenül.

S ne feledjem elmondani, mit is sérelmezek olyan bőszen, anélkül, hogy magam is kárvallottja lennék ennek a diszkriminációnak. Még drága Édesanyám élt amikor azt vettem észre, hogy a külföldi nyugdíjából  évente egy havi összeget lecsíptek amikor kivette a járandóságát. Bosszantott, Őt is engem is mivel a hazai magyar nyugdíjasok minden hónapban havi 150 ezer forintig járulékmentesen kapták a pénzüket. Az euróban és a dollárban folyósított pénzt viszont megvámolták. Kurva keményen.

Míg Édesanyám élt nem foglalkoztam a témával. Ám mostanában úgy gondoltam, az Egyenlő Bánásmód hatóság, a Magyar Nemzeti Bank vagy  a Bankszövetség esetleg a szociális hatóság csak tehetne valamit ez ellen az igazságtalanság ellen. Tény, hogy az OTP vezetése foglalkozott az üggyel, de aztán rájöttek egyedül minek vesződjenek ezzel, amikor a többi pénzintézet is ezt a vámpíros gyakorlatot folytatja. Majd kitalálták, hogy váltsák át a pénzüket forintra – perszer ez megy ingyen – s akkor erre is érvényes lesz a 150 ezer forintos ingyenes pénzfelvétel.

Most sokan legyintenek, hogy ki a francot érdekel ez a fajta kiváltság. Nos, szeretném tudatni, hogy jelenleg már most 10 ezernél többen kapják a nyugdíjukat külföldről.  S ahogyan elnézem a kint dolgozók számának a gyarapodását ez a szám  hamarosan hatványozódik. Mit szól ehhez a az illetékes hatóság, s az egyenlő bánásmód nevű hivatal.

 

Exit mobile version