Ugye megígértem. Tartom a szavam. A mai Északban az Éjszakai vadász címmel írok Bielek Elemérről. A téma tálcán kínálódott. Le se kellett hajolni érte. Elemér régi ismerős, régi barát.. Valamikor az átkosban minden német és angol fordítani valót hozzá vittem. Sose kapkodta el a melót, de amit megcsinált azzal nem volt gond. Precíz aprólékos gondossággal írta meg a leveleimet. Abban az időben sok osztrák cégnek dolgoztam és jöttek mentek a táviratok. Elemérre mindig számíthattam. S ha már ott voltam mindig rácsodálkoztam a rádióamatőr készülékeire, az udvaron terpeszkedő antenna komplexumra. Na, de mindent nem mondok el, tessék bele lapozni a mai Északba.
Szántó István
Related article
A mi megdermedt Niagaránk – őrizzük meg a képet a nyárra – jön a hőguta és a szárazság – Kerényi képei
Manapság nem gyakori, hogy jéggé dermed a Lillafüredi vízesés.Így aztán amíg csak lehet rengetegen látogatják a mi kis Niagaránkat. Kerényi László barátom megörökítette...
A BOKIK jelenti – a Kamara Napján – Kerényi László képeivel -megkoszorúzták dr. Szentpáli István síremlékét
November 29-én, a Kamara Napján idén is ünnepelt kamaránk tagsága. Emlékeztünk az elődökre, és átadtuk a BOKIK díjait. Vendégünk volt dr. Parragh László,...
Válaszolt a gyógyszerészek elnöke – mi lesz a Fehér Hollóval – a vizsgálat még nem zárult le – korai az ítélkezés – befeketítenék a hollót
Megkaptam a megyei elnökség kérését, s természetesen igyekszem eleget tenni ennek az elvárásnak. Valóban nem minősül apróságnak egy ilyen szakmai tévedés. Ám tudomásom...
A színfalak mögött: Így jött létre Izrael és Egyesült Arab Emírségeket között a kapcsolatok normalizálására irányuló megállapodás
Izrael és az Egyesült Arab Emírségek csütörtök este bejelentette a kapcsolatok teljes körű normalizálását az Egyesült Államokkal közösen kiadott nyilatkozat formájában. A Walla...
Varsányi Zsuzsa emlékére – amikor még volt Miskolci rádió – Kerényi Laci barátom drótpostája
2001. május 17. Petőfi Rádió 24.00: Éjfél után…Varsányi Zsuzsával. Gimnazista- Miskolcon…17 éves és minden zenét szeret ami, régi. Valószínű, neki van a legteljesebb...
Ki állhat az útjukba – hová tüntek a Rácz és a Rori bútorai – rossz ötlet volt hazahozatni – Miskolcot megszabadítják az ereklyéitől
Miskolcon volt néhány emblematikus belvárosi vendéglátóhely, amelyeknek sajátos, egyedi törzsközönsége volt. Zöme több generáción át családi tulajdonban volt így hosszú évtizedeken át nemcsak...
Purimi ajándék” a Moszad igazgatójának – egy anonim Telegram-csatorna videót tett közzé Barnea és családja személyes irataival
ujkelet.live Egy anonim Telegram-csatorna, amely lehetséges, hogy iráni elemekhez kötődik, kedden közzé tett egy videót David Barnea Moszad-igazgató fényképeivel és személyes dokumentumaival, jelentette...
Lapvásár – mi lett volna ha – akadémikus kérdések a megyei lapokkal kapcsolatban – az egyharmada olvasatlan
Földindulás, átrendeződés forradalmi változások várhatók a hazai médiapiacon. A kedves Olvasók mindebből vajmi keveset észlelnek. Egy biztos, a felmérések szerint a kihordott lapok...
Nem is volt olyan szuper az a nyolcas – a szovjet technika itt aratott – kár, hogy nem ismertem a csínját – bedugult a film utánpótlás
Igen , ne tessék találgatni, nem lézerpisztoly. Egyszerű szuper nyolcas filmfelvevő. Nekem is volt belőle több, általában szovjet gyártmányúak. Kurva drága volt bele...
Meghízott az akkumulátorom -pedáloznék ha lenne normál hátsó kerekem – most jön az újratervezés – ha nem jön össze , megy a kukába
A képen is látható kínai nehézipar csúcstermékét a Polymobil márkájú elektromos kerékpárt úgy öt esztendeje vehettem az Auchanban. Emlékezetem szerint száz ezer forinton...
KARÁCSONY GERGELY MISKOLCON: „A LOPOTT VAGYON VISSZAJÁR” – teltházas előválasztási kampány
Karácsony Gergely Miskolcon : megduplázná a ciklusa végére a lassan 14 éve nem emelt családi pótlékot. És mivel ma a magyarok harmada 100...
Miskolci képek, ismerős arcok – ezek is mi voltunk – most lenne ötven éves a Déli Hírlap – válogatom a fotókat
Hadd ismételjem önmagam. Örült ötletem támadt, szeptember elsején lenne ötven esztendős a Déli Hírlap, a város emblematikus újságja. Nem akárki, egy tanult ember...
Soros ülés Brüsszelben a migrációról – összeültek a bel-és igazságügyi vezetők
Brüsszelben rendezték 2019. március 7-8-án a Bel- és Igazságügyi Tanács soros ülését. A belügyi napon a magyar delegációt Kontrát Károly belügyminiszter-helyettes vezette.Kontrát Károly...
„Röstellném, ha teljesíthetetlent ígérnék” – új idő, új szemlélet híve Barkai László polgármester jelölt
Tősgyökeres miskolci, és neve sem cseng ismeretlenül a városban. Dr. Barkai László professzor, gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász, egyetemi tanár. Alig egy hónapja pedig Miskolc egyik...
Nyakunkon az igazi, vacogtató hidegháború -balsejtelem jobbról – ismét szomszédjaink lehetnek az oroszok – ki áll majd Ukrajna mellé
Nekem valami nem tetszik. Túl a magyar férfiak átlag életkorán még mindig azt hiszem, hogy az 1956-os forradalmat leszámítva sikerül békés világban megérnem...
Vége a benzin-árstopnak: már csak piaci áron lehet tankolni 2022. december 6.
Üzemanyaghiány a MOL Árpád fejedelm úti benzinkútján. 2022.12.05. A kormány a brüsszeli szankciókra hivatkozva törölte el az üzemanyagok hatósági árát. Az intézkedés hétfő...
A sok disznóság mellé ajánljuk – a Füsti kuckó az ínyencek Mekkája – öt csillagos a májas hurkájuk
Ha fogyókúrázik kérem nagy ívben kerülje a Miskolci Búzatéri piacon a Füsti kuckót. Ez a hely most különösen veszélyes, alkalmas az éhes korgó...
A miskolci forintos a járdán – amikor még korzóztunk – nagy magyar ezüstből kiraknánk valahová – hogy sose felejtsük el
Vajon mit sikerült az öreg Miskolc múltjából megőrizni, az utódainkra hagyni. A mi generációnk , amikor még szokásban volt a séta, a korzó...