SzántóGráf

Kriza Ákos vendége lesz – Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő – péntek öt óra az ITC székházban

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőnek volt egy pikáns kiszólása a közelmúltban. A nagy nyilvánosság előtt  mondotta, hogy az amerikai diplomácia megkereste az egyik kormánypárti vezetőt, s egy diszkrét ajánlatot tettek a számára. Felajánlották neki, hogy miniszterelnökké avanzsálhat. Természetesen az illető – találgathatjuk ki lehetett – egyenesen jelentette a történteket a pártelnöknek. Hiszen akár egy jól felépített csapda is lehet egy ilyen ajánlat. A lényeg, hogy Orbán Viktor az egészet kitalációnak minősítette.

Nos , mivel pénteken este öt órától Nógrádi úr  a Miskolci ITC székházban dr. Kriza Ákos polgármester vendége lesz biztosan szóba kerül ez a téma. A fórum vendégével jómagam már több interjút is készítettem. Elmondhatom, hogy ő az aki leginkább képes összefoglalni, érthetően elmagyarázni az újkori népvándorlás veszélyeit, kockázatait. Mivel a tanítás mellett minden nagy biztonságpolitikai konferencia résztvevője és előadója napi 24 órában figyeli a világban zajló eseményeket. Ritka tájékozott, felkészült a jelenlegi migránspolitikai  ügyekben. Polgármester úr sajáton módon telefonon toborozott hallgatókat a fórumra. Magam is mindkét számomra kaptam meghívást. Magnóról.

Aki tudja ne hagyja ki ezt az előadást. Nógrádi új idáig megfogalmazott jóslatai kivétel nélkül megvalósultak. Jó előre láttatta, hogy ez a menekülthullám mesterségesen keltett és Európa elfoglalására tervezték.

Exit mobile version