Kültéri fitnesz-eszközöket adtak át kedden délelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban. Csiba Gábor a miniszteri biztosnak kinevezett volt főigazgató főorvos kihangsúlyozta, egy kórház feladata elsősorban a betegek gyógyítása, ugyanakkor fontos feladata a megelőzés, az egészség megőrzésének előmozdítása is. Olvastam mindezt nem is olyan régen a Miskolci Önkormányzat újságjában a minap.hu portálon. Most olvasom a facén, hogy a pályázati pénzen vásárolt nemrégiben átadott sport eszközök eltűntek a Csillagpont elől. Hosszas kíváncsiskodás után megtudtam, új helyet keresnek a fitneszgépeknek. A kórház sportcentrumában kapnak helyet. Bár eredetileg ez arra szolgált volna, hogy az ott lábadozók is kapjanak valami egyszerű mozgási lehetőséget. Hogy az arra járók akár a látogatók is kedvet kapjanak ezeknek a kipróbálásához.
Szántó István
Related article
Találkozzunk Mezőzomboron – ismét csülökfesztivál lesz a hétvégén – gulyásnak, sóletbe vagy főve fenséges lakoma
Ne feledjék – a hétvégén csülökfesztivál lesz Mezőzomboron. A töltött káposzta, a kocsonya és a lecsó már foglalt. Akik korábban már jártak ezen...
Nem cukiságból – ez a kutyus nagyon keresi a gazdiját – aki tud segítsen rátalálni
Szóval elveszett ez az aranyos kutyus. Tessenek már körülnézni és a lenti címen jelezni ha megvolna. Ha látták valahol. Nagy örömet szereznének ezzel...
Gratulálunk – Juhász Sándor Mezőcsát város díszpolgára
Mezőcsát város önkormányzatának képviselő-testülete 2018.évben a „Mezőcsát Város Díszpolgára” címet Juhász Sándornak a mezőcsáti gimnázium nyugalmazott igazgatójának adományozta. ...
A Búzán történt – aki korán kell egy ezressel többet kaszál – egy matektanár lehetett a megmentőm – ő magyarázta el a kereskedőnek, hogy nem jól számol
Nem is én lennék, ha nem velem történt volna. Sajnos balszerencsémre bárhol járok velem mindig megesik valami. Ma úgy tíz óra tájban elkisértem...
A miskolci magasvasút – hol kujtorog a vidámpark – a libegő is elszállt
Óh mennyit álmodoztunk már – mi minden lehetne Miskolcon. Zsenge koromban nekünk nagy vidámparkot ígértek, folyt a vita a Majálisparkba vagy Tapolca mellé....
Kis autót vennék – maximum 300 ezerért – megkímélt, friss vizsgásat
Keresek egy tinglitangli maximum 300 ezer forintos, friss műszaki vizsgás kis autót. Városi használatra. A fenti képen látható kiskocsihoz hasonlót vennék. 06 20...
Amikor felbőgött a sziréna – járdaalapozás a Gyöngyvirág utcában
Rekordgyorsasággal készült el az új járda alapozás és valamilyen vezeték lefektetése a miskolci Gyöngyvirág utcában. Feltételezem, hogy az ottani légvédelmi szirénához vezettek valamit....
Kedvezményes vasúti kirándulójegy a Tátrába utazóknak
Évek óta egyre többen utaznak Magyarország és Szlovákia között vasúton, tavaly több mint 266 ezren választották a MÁV-START járatait. A MÁV-START többféle kedvezményes...
A fürge ujjú virágkötő – nélkülözhetetlen a hokedli -ha nekik ez megfelel – ez nem a tiszta udvar rendes ház
Vajon ismerős e a hölgy? Nos, ha szabad a gazda – akkor elmondom, Ő az aki a Mindszenti templom előtt árulja a virágait....
Gyertyagyújtás az első világháborús elesettek emlékére a Városházán
Az I. világháborúban elesett hősök emlékére gyújtanak mécsest Miskolc MJV Polgármesteri Hivatalának aulájában 2021. november 11-én csütörtökön Miskolc MJV önkormányzatának vezetői,...
Minden parkolási szabályt jól ismer? Súlyos tízezrei bánhatják, ha nem
A 2021-es közlekedési szabálysértési bírságokat összefoglaló írásunk második részében a megállásra és a várakozásra (parkolásra) vonatkozó szabályokat, a megszegésükért kiszabható helyszíni bírságokat és a...
ÁLADOMÁNYGYŰJTŐT FOGTAK EL A RENDŐRÖK MISKOLCON
2021. 11. 23., k – 14:31 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Jótékonysági szervezet nevében gyűjtött adományokat egy férfi Miskolcon. A rendőrség csalás miatt indított...
Laci és Hajni ájlávju – áll e még az állítás?- messziről kirí
Laci és Hajni szeretik egymást. Ha ennyire se tudnék magyarul akkor is megfejtettem volna. Ez jobb mint a rovásírás. Egyébként tudták ezt a...
Marhahúsos táska – nagy kövér, belülről üres – jaj de jó volt a nagyrédei szőlőskert – ahol a miskolciak találkoztak
Bár jómagam úgy vezetek Pestig, hogy ha nem muszáj nem állok meg. Tartok attól, hogy ha megpihenek újra le kell előznöm akiket már...
Vona Gáborral készült interjú az Észak szerkesztőségében – kibicként kíváncsiskodtam – neki is ” dezsavű” érzése van
Vona Gábor a Jobbik elnöke és Jakab Péter a miskolci párt szervezet elnöke immár másodszor tett látogatást az Észak szerkesztőségében. Hegyi Erika szerkesztő...
Szilágyi Szabolcs várja az ajánlásokat – írja meg, hogy mikor és hol kereshetik fel a munkatársaim, hogy támogassa az indulásomat
Történelmi választáshoz érkeztünk. Az egységes ellenzék elvégezte a maga feladatát. Megállapodott arról, hogy mind a 106 körzetben közös jelölteket indít, közös listát állít,...
A kapukat is eltorlaszolják – ingyenes a parkolás a Derkovits utcában – mi légyen a megoldás – fekvő rendőrt és hóekét akarunk
Miskolcon a Derkovits utca a város egyik leghangulatosabb, legnyugalmasabb része miközben percekre van a mozgalmas belvárostól. Ám délelőttönként, sőt kora reggelenként az egész...
Szemfülessel az egészségünkért – önkizsákmányolás a monitor előtt – a pénz nagy úr
Számítógép előtt ülve is hajlamosak vagyunk kizsákmányolni magunkat A nagyobb cégek már jobban törődnek a munkavállalóik egészségével, de akik vállalkozóként saját alkalmazottjuk, azok...
Múltba révedő – idén januárban ezeket osztottam meg – folytatom az album lapozását
Az idén januárban megjelent képek közül válogattam. Egy kis visszatekintő. Balról Görömbölyi Laci kolléga aki évekig vezette az Északot, mellett Balázsi Tibor is...