Mintha ma lett volna. Egyetlen unokám úgy döntött, hogy apai ágon, a családi hagyományokat folytatva Berzeviczyben tanul tovább. Bár jómagam máig is a Földesre esküszöm, sok beleszólásom nem lehetett az ügyben. Végül is itt húzott le négy esztendőt. S nem is akármilyen sikerrel. A ballagáson méla búval,kellő meghatottsággal hallgattam végig a búcsúztatót. Közben mindvégig arra gondoltam, hogy mi a negyedik H osztály nebulói miként is énekeltük végig az alma matert. Próbáltam visszaemlékezni mi is jár a buksinkban annak idején, örültünk e a hirtelen elénk táruló szabadságnak vagy csak a közelgő érettségi megpróbáltatásaira koncentráltunk. Nagyon nem tudom, hogy is volt már, csak egy biztos , másnap reggel másnaposan, fejfájósan ébredtünk. Hogy hol, ki hol, kinél, kivel az már mindegy. A fene se tudja már. Gondolom az unokám osztálya is követi az ilyenkor szokásos tradíciókat. Hogy aztán nekik is legyenek a miénkhez hasonló örök élményeik, mielőtt kitárul előttük a nagybetűs élet kapuja, s elindulnak a göröngyökkel teli nagyvilág széles országútján.
