Nem értem. Ki az aki ezt nekem kimagyarázza. Mást se hallok, hogy kevés a vér a kórházakban. Nyáridőben kevés az önkéntes véradó. Műtétek maradnak el mert egy egy ritka vércsoportból nem sikerült elegendőt raktározni. A gyógyszergyártók is sírnak, hogy számukra se jut emberi vér. Bár hallottam nemrégiben, sikerült feltalálni a szintetikus vért, amely mindenkinél egyformán használható.
S miközben ez a helyzet egyre másra nyílnak az úgynevezett fizetős vérbankok. A közelmúltban még hajléktalanokat utaztattak Bécsbe, ahol néhány euróért csapolták meg a szerencsétleneket. Ma már helybe jönnek a vérünkért.
Ezek már igazi vérbankok, pénzt adnak azért amit a májunk termel. Sokan azzal védelmezik ezt az üzletágat, hogy a pénzre rászorulók általában nem járnak egészségügyi szűrésre. Ám itt ezeket a vámpír tanyákon gondosan megvizsgálják őket. komplett vérképet kapnak és rossz esetben idejében figyelmeztetik őket az egészségük romlására. Persze ebben az esetben kizárják őket a véradásból és a pénztől is elesnek. Valamit valamiért…
Mostanában gyakrabban autózom Miskolc és Bükkábrány között a Harsányi úton. Korábban amíg nem volt meg a sztráda rendre erre rövidítettem meg a Budapesti...
Biztonság fillérekért. Már régóta távolból is nyomon tudjuk követni az autónk útját, de ilyen olcsón s tök egyszerűen csak ezzel a herkentyűvel lehetséges....
Úgy hetven felett érzékenyebb az ember. Meg ráérősebb is. Képes olyanokra is reagálni, amelyekre nem kellene. Ám amikor négy éve azzal kelek fekszem,...
Miskolc, Szinvapark, Interspar. A városban itt a legjobb a kínálat élelmiszerekből. Ráadásul most éppen a mélygarázs lejáratának a felújítása miatt ingyenesen lehet parkolni....
A lelakatolt Kazinczy utcai Zsinagóga és Orthodox Központ A holokauszt óta először lakatolták le újra a budapesti ortodox zsinagógát. Egy államtitkári döntés...
Jogállamiság 2024. Miskolcon 2017. novemberében két helyi rendész rámrontott, megtámadt kezeimet hátrabilincselte és két hamis tanú segédletével fegyveres erőszakkal rágalmazott meg. Most hét...
Néhány munka nagyobb egészségügyi kockázattal jár, mint mások. Egy stewardess például nagyobb eséllyel kaphat el valamilyen fertőző betegséget, mint egy ügyvéd, hiszen sok...
Veszélyben Miskolc Tapolca jó híre. A helyi vendéglátók panaszkodnak, hogy évek óta ott garázdálkodik egy valaha tisztesnek mondott öregúr, beleköt mindenkibe és legutóbb...
Szóval az úgy kezdődött, hogy telefonált egy úr: megszeretné nézni a gázóránkat, amelyet tavaly májusban átírattuk. Miután kifaggattam be is mutatkozott – ő...
Rabbinikus állásfoglalás a BZSH igazgatói választása kapcsán A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) világi-vezető választása ügyében az...
Egyre több az Európában idáig ismeretlen bogár és rovar. S ez nem csak az erőteljes éghajlati változásnak a következménye. A címképen látható bogarat...
Jó volt olvasni, hogy számos közismert személyiség, politikus, tehetős vállalkozó nagyösszegű adománnyal járult hozzá a járványhelyzet elhárításához, az egészségügyben dolgozók támogatásához. Varga Judit ...
Időnként érdemes visszalapozni a fotóalbumban. Íme a múlt , 2014 őszén megadták a módját a miskolci közgyűlés megalakulási ceremóniájának. A diósgyőri vár lovagtermében...
Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy az elmúlt héten „leforráztam” a torkom a MOM parki Bajor sörözőben. Néhány kilométeres gyaloglás után úgy gondoltam itt...
Rájöttem, a pénz tényleg nem boldogít. Sőt. Akár még boldogtalanságot , s bosszúságot is okoz. No meg, rengeteg utánjárást. Szóval az úgy kezdődött,...
Kevesen tudják Miskolc utolsó állandó rabbija Schük Jenő volt, talán a hetvenes évekig rendszeresen lejárt Budapestről. Köztiszteletben álló vallásos bölcs lelkipásztor volt akinek...
Kezemben a miskolci járásbíróság 33.B. 1135/2020/254. számú hivatalos levele , amelyet tisztelt dr. Perecz András bíró úr írt. Ennek a lényege, hogy a...