SzántóGráf

Megépült a Hősök téri sztráda – leaszfaltozták a jövőt – unokáink is gyönyörködhetnek

Nagy kérdés, örüljek vagy szomorkodjak. Vagy egyszerre mindkettőt. Korábban ugyanis csak azt szajkóztam, hogy tarthatatlan Miskolc belvárosában ez a fránya nagy kavicsos parkoló. Ahonnan ide oda hordjuk a sarat a főútra. Azon is búsongtam, hogy minek kellett kilopni ezt a földrészt a város legnagyobb placcából. Szóval folyamatosan kötekedtem mert szúrja a szemem ez a nagy semmi. Különösen most, hogy a maradék zöldet is letarolták mert  minden talpalatnyi hely kell a kocsiknak. Különben az előzményeket mindenki tudja. A szocialista érában az akkori vezetés egyik legnagyobb umbuldája volt ennek a területnek a privatizálása. Egy szállodát álmodtak ide, úgy , hogy a közösből már a közműveket is kiépítették. Ám szaga lett a gyanús projektnek, így kézen közön addig addig adogatták, hogy mostanra csak egy búsás hasznot hozó parkolóvá nemesült. Tuti üzlet, mert amikor a szomszédos zsinagóga építésének idejére kértünk néhány kedvezményes parkolóhelyet  – a válasz az volt, hogy így sincs elegendő beállójuk. Több a bérletes mint a hely. Talán ezért is pusztították ki a maradék zöldet a tér sarkából.

Egyébként helikopter leszálló helynek is alkalmas lenne.

Itt is lehet majd gördeszkázni
Becsületükre legyen mondva egy fát meghagytak. Egy szavam se lehet.

Exit mobile version