Na elárulom, egyébként se titok. Ez a háztáji portál aminek egyetlen bevételi forrása a reklám vírusként osztódik a közösségi oldalakon. Persze automatikusan. S tegyem hozzá jóindulatúan, tehát ne tessék tartani a fertőzéstől. Olyan tűzfalam van, hogy alig látszom ki mögüle. Egy ilyen oldalnál az is fontos, hogy minél többen olvassák.
A számokat igyekszem a hirdetőim elé tárni. Nincs is meggyőzőbb érvem, hogy ezt már hetente 40-60 ezren böngészik. A minőségi és a mennyiségi növekedést nehéz szinkronban tartani. Először is olyan provokatív, figyelemfelkeltő írásokkal kell bombázni az Olvasót ami akár érdekelheti is.
Persze, hogy mi az ami igazán megfogja a mélyen tisztelt publikumot azt nehéz megválasztani. Véletlen, s sorszerű témák is fókuszba kerülhetnek. Elárulom azt is, hogy érdekel kik az Olvasóim. Ha akad köztük ismeretlen, úgynevezett idetévedő bejelzem a facén. Ismerősként megjelölöm mint a képen látható négylábú. A nagy többség nem veszi tolakodásnak, sőt még meg is köszönik. Ilyenkor ellágyulok. Bár ha belegondolok, hogy közülük sok százan lehetnek akik az utcán aligha ismernének meg. Én se. Tök idegenként elmennénk egymás mellett.
Persze vannak akik rám köszönnek, biccentenek vagy megkísérlik. Ilyenkor elröstellem, hogy nem én tettem meg elsőre.
S folytatom. A legolvasottabb témák mindig szomorúak. Az elhalálozások azok , különösen a hirtelen bekövetkezettek kibillentik az olvasottsági mérő mutatóját. Volt két körzeti orvos, utoljára a dr. Czenke Livia akinek a nekrológját több mint húszezren olvasták. Szegény Pásztor Albertét most ennél is többen. Reagáltak is. Volt aki szóvá tette, nem kellő tisztelettel írtam Róla. Mások viszont éppen ezt a fajta emberi hozzáállást dicsérték.
Most nézem olyan 2439 kedvelője van a gráfnak. Sokuknak van ide meghívása, de nem jelölték vissza a felkérést. Sebaj. Más. Van egy új Olvasó is íróvá avanzsál. Nem árulom el, hogy mi az amit már monogrammal jegyzett a gráfon. Most jelezte, rendszeresen akar itt publikálni. Ugyanerre biztatnék mindenkit.
A hazai gasztronómia legmenőbb fesztiválja idén már túllépett az ország határain és a régió legjobb éttermeiből is bemutatott néhányat, és vendégül hívta a...
Lakás kiadó frekventált helyen Miskolcon a Csabai kapu 24. szám alatt a földszinten . Berendezett, nívós, téglaépület, kedves lakókkal. A ház előtt a...
Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy életének 77. évében elhunyt Prof. Dr. Kiss János István, nyugalmazott osztályvezető főorvos, Miskolc Miskolc Város Díszpolgára....
A belügyminiszter kijelölése alapján a Terrorelhárítási Központ látja el a személyvédelmi feladatokat a 2019. november 7-én Budapestre utazó kiemelten védett személy,...
A téli szezon népszerű eseménye a disznóvágás, amelyhez elengedhetetlen kellék a PB-gázpalack és a pörzsölő. Annak érdekében, hogy a művelet csak a disznó...
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő arról számolt be egy Facebook-bejegyzésben, hogy Káncz Csaba geopolitikai szakértő, újságíró lakásánál öt fegyveres rendőr jelent meg, majd...
Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület 2002 óta szervezi a Hídsétát és az azt megelőző konferenciákat. A Lánchidat a kezdetektől azért...
Egyszer volt, hol nem volt… Ez a mondatkezdés mintegy 280 alkalommal hangzott el az elmúlt évben a K&H gyógyvarázs mesedoktorai szájából a Borsod-Abaúj-Zemplén...
Miskolc egy újabb helyettes-államtitkárral járul hozzá a kormány munkájához. Dr. Szinay Attila júliustól . a miniszterelnök 65/2014 (VII.2) ME határozata , a közszolgálati...
Ha hiszik, ha nem, most szeptemberben lesz egy éve, hogy az unokám, kutyasétáltatás közben fél lábbal beleesett egy billegő fedelű csatornába a miskolci...
Néhány, nem hivatalosan nyilatkozó ATV-s forrás már hetekkel ezelőtt is arra számított, hogy hamarosan távozhat a Kormányinfók állandó kérdezője a médiacsoporttól. ...
Huth Gergely és Villányi Károly kapja ebben az évben a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat. Az elismerést a járványhelyzetre tekintettel...
Tájékoztatom Szerkesztőségüket, hogy tovább javul az észak-magyarországi betegek ellátása a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban végzett különleges új műtéti technika alkalmazásával....
A Kormány döntésének megfelelően március 1-jétől a BAZ Megyei Kormányhivatal hatáskörébe kerültek át az építésügyi hatósági feladatok. Az építmények, építési tevékenységek...