Miskolc Vörösmarty utca 58. Ha jól jegyeztem meg ez a száma az épületnek. S a hétvégén amikor éppen arra gyalogoltam becsengettem. Ismerős volt a ház, s emlékeztem arra, hogy félévszázada itt árultak egy csodálatos BMV-t , azt a régi csapott hátút, ami majdnem a bogárra hajazott. Lehetett olyan 25 esztendős, akkor és álmaimban sokszor újra látom. Szerettem volna azt a kocsit, sokáig alkudoztunk is erre. Na, szóval becsengettem, Az úr aki kaput nyitott nem emlékezhetett az előtte lakó családokra. Csupán negyven éve él ott. Ám elmondta ebben a házban írt és alkotott Akác István író és költő. A városháza annak idején saját halottjaként temette el, emlékét viszont semmi nem őrzi. Esetleg – nálamnál nagyobb irodalomtörténészek bizonyára jobban el tudják helyezni a palettán – tehát érdemes lenne megfontolni megérdemel e egy emléktáblát a hajdani lakóházának a homlokzatán.
Sok helyen laktam Miskolcon. A Kazinczyn, a Széchenyin, a Vászonfehérítőn, a Bajcsy Zsilinszkyn, az Arany Jánoson és mostanában a Derkovits utcában. Bármerre is...
Még a pápaság történetében is ritkaság, hogy egy regnáló egyházfő, Szent Péter földi helytartója, önként saját elhatározásából visszavonul. Itt sem volt másként mint...
Ha belegebedek, se tudom körbeírni, milyen íze van a Bambinak. Pirosas rózsaszínű, cukros, szirupos szénsavas, iható folyadék. Formás, csatos üvegben, vékony szalaggal átfűzve...
Óh, megtaláltam, ez a mi körzetünk! Kedves képviselőjelölt úr, egyetlen kérdésem van – egy billegő aknafedél a Derkovits utcában, a volt szelektív szemétgyűjtő...
Miskolc belvárosa lassan de biztosan egy nagy gasztronómiai kalandtúra helyszíne. Egymást érik a vendéglátóhelyek, aminek igazából örülnünk kellene. Ezzel a belváros úgynevezett nyitvatartási...
Egy biztos a rendszerváltás után az Észak-Magyarország új osztrák tulajdonosai hosszu távra terveztek Magyarországon. Jómagam sokáig értetlenkedtem, hogy mi keresnivalójuk van nálunk. Nehezen...
Ki nem hagytam volna a közvetítéseket a moszkvai katonai parádékról. Az első színes televíziónkat fél áron vásároltam az ideiglenesen már hosszú ideje nálunk...
Tudj meg érdekességeket miskolci esetekről idegenvezető és rendőrök kalauzolásával! 2023. június 10, szombat 10:00/12:00 Országos hírű miskolci bűnesetekről, villamos-balesetekről, valamint a miskolci Bonnie és...
A Népszabadság újjá alakulásának ötödik évfordulójára óriási ünnepséget – mondjuk bulit csaptak Óbudán egy kastélyban. Útlezárás, mágneskapu és minden ami egy ilyen protokolláris...
Egyre csípősebbek a reggelek. Ilyentájt dönti el mamám, ideje megkérni a vállalati szénutalványt. Csak lesz tél az idén is, tehát legalább harminc mázsa...
A kép ismerősnek tűnik. Ki emlékszik már arra, hogy a hetvenes években vasárnaponként autós ügyességi versenyeket rendezett az autóklub Miskolcon a Patak utcai...
Szenzációs képes magazin, exkluzív interjúk a világ minden szegletéből! Így hirdették a Szovjet Kultúra névre hallgató havilapot a vonatokon. A közepéről soha sem...
Családi hagyomány mifelénk, hogy ha valaki szülinapos beiktatunk egy vacsoraestet. Ennek lényegi eleme, hogy bárki is legyen az ünnepelt én állom a számlát....